MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Varga Mihály volt pénzügyminiszter úr, a Fidesz vezérszónokának beszéde késztetett arra, hogy pár gondolatot elmondjak. Sajnálom, hogy nincs itt, azt hiszem, ha visszajön, akkor néhány dolgot meg fogok ebből ismételni.

A problémát számomra elsősorban az okozta, hogy az önkritika legkisebb mértékét sem tapasztaltam, amikor Varga Mihály úr nyilatkozott, és gyakorlatilag ez az, amiért én most megszólalok.

Amikor tudjuk, hogy a magyar gazdaság exportorientált, és a gazdasági növekedés hajtómotorja gyakorlatilag az export, akkor éppen az exportőröket sújtotta a forint felértékeléséből származó nagyon jelentős hátrány. Végig kell gondolni azt, hogy mit jelent egy olyan ipari vállalatnál, ahol 6-7 százalékos nyereségszinttel dolgoznak, egy 13 százalékos forintfelértékelődés. Azt hiszem, erről nem kell többet mondanom, akik itt vannak, ezt értik. Tehát azt gondolom, hogy egy nagyon jelentős gazdaságpolitikai hiba volt az exportőrök sújtása a monetáris politikában a forintfelértékelődéssel, részben ezért valósult meg ez a fajta exportcsökkenés.

A kormányzat gyakorlatilag az infláció miatt feláldozta az exportot, és azt hiszem, ez okozta azt, hogy 2001-ben 30 százalékkal csökkent a gazdasági növekedés és ugyanebben az évben szintén 30 százalékkal az export is.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu