RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy a hozzászólásom különösebb indulatokat nem fog kiváltani. Az oktatási bizottság alelnökeként az oktatás helyzetéről fogok beszélni a 2001. évben, az oktatást fogjuk mérlegre tenni most.
2001-ben a kormányzó pártok célja a társadalmi esélykülönbségek mérséklésében, illetve a tudásalapú társadalom megteremtésében foglalható össze röviden. Azt kell mondjam, hogy ebben a kérdésben, legalábbis verbális szinten, a szavak szintjén konszenzus van a parlamenti pártok között. Abban is konszenzus és egyetértés van, hogy az oktatás területén az állami szerepvállalás mértékét helyes, hogyha növeljük.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! 2001-ben pontosan ez történt. Az ellenzék részéről annak idején komoly bírálatok értek minket, hogy felfüggesztettük azt az elképzelésünket, amelyet 1999-ben a közoktatási törvény módosítása során fogalmaztunk meg, amely arról szól, hogy 80 százalékról 90 százalékra kívánjuk emelni az oktatás támogatását az önkormányzatok szintjén, azaz a két évvel azelőtti költségek 80 százalékát mondta ki a törvénymódosításunk előtt a közoktatási törvény, ezt 90 százalékra emeltük 99-ben.
Be kell valljuk, hogy bár ez komoly célunk volt, ezt a célt nem tudtuk elérni a költségvetés során, ezért ezt a közoktatási törvényben lévő paragrafust felfüggesztettük, komoly kritikákat kaptunk ezért. De hadd mondjam el, tisztelt képviselőtársaim, hogy az eredmény azért pozitív volt, mert szó sem volt arról, hogy 80 százalék alá visszaestünk, hanem a két évvel azelőtti költségekhez képest 85 százalékot finanszírozott nagyságrendileg a központi költségvetés, és azt hiszem, hogy ez önmagában is jelentős előrelépést jelentett, és kedvező volt az önkormányzatok számára.
Hogy másképpen mutassam meg ezt a számot, az állami támogatások mértéke a közoktatásban arra az évre vonatkoztatva, nem a két évvel ezelőtti költségekhez képest, 1998-ban 63 százalékon állt, 2001-ben ez 75,5 százalékra emelkedett. Azt hiszem, hogy ez mindenképpen jó hír.
Külön jó hír, hogy elindult 2001-ben a pedagógusbérek felzárkóztatása. A KSH adatai szerint 2001-ben a bruttó pedagógusbérek 120,2 százalékon álltak az előző évhez képest; mivel 10 százalék körül volt az infláció, mondhatjuk, hogy körülbelül 20 százalékos mértékben emelkedtek. A nettó béremelkedés elmaradt ettől, az 17 százalékos volt, de arról már beszéltünk egyszer, hogy ez nem tartalmazza a családi adókedvezményeket, ez csak a béremelésre vonatkozik.
Azt hiszem, hogy ez mindenképpen jó, és örömteli, hogy ez a folyamat 2002 első félévében is folytatódott, sőt a pedagógusbérek, illetve a közalkalmazotti bérek nagymértékben növekedtek most, az elmúlt napokban is. Itt egyetlen problémát jeleznék, hogy számításaink szerint körülbelül a pedagógusok 20-30 százaléka nem fog 50 százalékos béremeléshez jutni, ennél kisebb béremelést fog találni a pénztárcájában. A folyamat ezzel együtt üdvözlendő, haladunk előre. Arról már beszéltem, hogy nőttek a normatív hozzájárulások, ez az önkormányzatok számára valamivel kedvezőbb volt.
Egy-két pontot külön ki szeretnék emelni. Csaknem százszázalékossá vált a kollégiumok működésének finanszírozása, ami azért nagyon fontos, hiszen az önkormányzatok nem érezték gyakran annyira sajátjukénak a kollégiumrendszert, hiszen azokban a kollégiumokban nem az adott fenntartó önkormányzatok gyermekei tanultak, ezért nagyon fontosnak érzem, hogy 2001-ben gyakorlatilag a kollégiumok működésének száz százalékát biztosította az állami költségvetés. Ezenfelül megkezdte egy önálló kollégiumi közalapítvány a működését, hogy pótolja az évtizedeken át mellőzött, elhanyagolt intézményrendszer szakmai és infrastrukturális fejlesztésének hiányosságait. Az idei évben már ebben a közalapítványban 2 milliárd forint található.
Jelentősen emelkedtek a fogyatékkal élő diákok normatívái, 2001-ben az Arany János tehetséggondozó program keretében csaknem háromszorosára sikerült növelni a kistelepüléseken élő tehetséges, de nehéz sorsú diákok részvételét a középiskolai oktatásban.
Phare-források bevonásával ebben az évben sikerült lehetőséget teremteni a roma fiatalok képzésének és munkába állásának a támogatására, erre 6 milliárd forint ment, és azt hiszem, hogy ez a program jelentős szakmai lendületet adott számos, e célokért dolgozó állami, önkormányzati és alapítványi intézménynek.
(14.40)
Idetartozik, hogy 2001-re sokszorosára növekedett 1998-hoz képest a roma ösztöndíjasok száma. Azt gondolom, hogy ezt az egész Ház közösen nagy problémának tartja, jelentős előrelépés volt. Hadd mondjam azt, hogy az összkormányzati adat a következő: 1998-ban a roma diákok közül mintegy 750-en kaptak ösztöndíjat, amelyet az állam biztosított, ez a szám 12 ezer fölé növekedett 2002-re, és talán a 2001-es év volt ebben a növekedésben a legdinamikusabb. Nagyon nagy mértékben növekedett az 1100 fő alatti településeken a kistelepülések iskoláinak kiegészítő támogatása. Alsó tagozaton ez a támogatási összeg csaknem megkétszereződött.
Azt kell mondanom még, hogy a szakképzés területén is jelentős előrelépések láthatók. Jelentős állami támogatásban részesült állami pályázatokból körülbelül kétszázezer szakképzésben részt vevő tanuló. Azt gondolom, ez a szám is mindenképpen pozitív.
Elindult sok szakmai program, amelyeknek szintén ez a költségvetés teremtette meg a fedezetét. Ilyen például a kerettantervek bevezetése, amelyet nagyon fontosnak tartok; vagy végre sikerült egy átfogó közoktatási mérési és értékelési rendszert kiépíteni a magyar közoktatásban. De ide tartozik az Iris-Sulinet-program tartalomfejlesztése is. Ebben a kérdésben többször volt már vita a Házon belül. Azt kell mondanom, hogy 2001-ben nagyon jelentős forrásokat sikerült tartalomfejlesztésre biztosítani, és azt hiszem, ha abban gondolkodunk, hogy ezt a programot használni is kell, akkor a tartalomfejlesztés rendkívül fontos.
A felsőoktatásról: egy olyan törvényt fogadtunk el a parlamentben 90 százalék feletti támogatással, amely a felsőoktatási intézmények integrációját valósította meg. Ezt követően 2001-ben mintegy százmilliárd forintot hagyott jóvá a költségvetés intézményfejlesztési célokra. Erre az összegre vonatkozik az Állami Számvevőszék kritikája. Ez jogos kritika.
Több mint 30 milliárd forint előirányzat-maradvány képződött 2001-ben. Ezt az ellenzéki képviselőtársaink is jogosan felvetették. Ennek a magyarázata az, hogy intézményfejlesztési terveket kellett készíteni az intézményeknek, közbeszerzési eljárásokkal kellett ezeket a beruházásokat elindítani, és valóban ez a 30 milliárd forint nem került elköltésre, de ez lekötött előirányzat-maradvány volt, és a következő évben, illetve 2002-ben ezen a területen már lényegesen jobban állunk.
A felsőoktatás tárgyi feltételeinek fejlesztései közül is az egyik legfontosabb az informatikai fejlesztés volt. Az NIIF-program keretében százszoros sávszélességet és adatátviteli kapacitást sikerült teremteni az egyetemek között. Három szuperszámítógép állt munkába ebben az évben; az egyik az átadás pillanatában a világ 462. legnagyobb teljesítményű gépe volt.
Az integráció egy nehéz belső szervezeti átalakulás kényszerét is magával hozta. Közben elkerülhetetlenül megindult ebben az évben a képzési szerkezet átalakításának folyamata. Folyamatosan növekedett a hallgatói létszám. Bizonyára ismerik az adatot, hogy a rendszerváltás pillanatában egy korosztályon belül a felsőoktatásra jelentkezők száma 8 százalék volt, 2001-re 35 százalékra növekedett ez a szám. Azt gondolom, ez mindenképpen önmagáért beszél. De hadd hívjam fel a figyelmet, hogy jelentősen növekedett a felsőoktatásra jelentkezők száma a tandíj eltörlése után, és ebben az évben, 2001-ben indult meg a Bursa Hungarica ösztöndíjrendszer és a diákhitel is, amely a nehezebb helyzetben lévő tanulók számára kedvező lehetőségeket biztosított. Külön kiemelném, mert rendkívüli fontosságúnak tartom, a felsőoktatási roma ösztöndíjat. Ez is egészen kiváló eredményeket tud maga mögött 2001-ben.
Ebben az évben született meg az a rendelet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amely a gyesen, gyeden lévő kismamáknak ingyen biztosítja a tanulmányok folytatását. (Az elnök a csengő megkocogtatásával ismételten jelzi az időkeret leteltét.) Ezt az egy mondatot még befejezném. Szabályozta azt, hogy költségtérítés mértékét nem lehet az infláció mértéke felett emelni. Úgyhogy azt gondolom - összefoglalva -, az oktatás szempontjából, ahogy ezt az Állami Számvevőszék is alátámasztotta, egy sikeres évnek tekinthetjük a 2001-es esztendőt. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés