RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Bőhm András, az SZDSZ vezérszónoka ihletett a megszólalásra. Bírálta az Országimázs Központot, és valószínűleg egyébként van is némi igazsága, de egyelőre ezt nem tudhatjuk pontosan, hiszen több területen folyik a vizsgálat. Majd a vizsgálat végén leszünk pontosan tájékozottak, hogy volt-e szabálytalanság, visszaélés, avagy sem.
De azért szeretném elmondani a Ház előtt, hogy furcsa, hogy éppen Bőhm András mondja ezt. Most a Fővárosi Önkormányzatban éppen vizsgálat folyik, hogy a Fővárosi dugó című kiadványt hogyan is finanszírozták. Ezt a kiadványt olyan vállalkozókkal, olyan útépítőkkel, beruházókkal dobatták össze, adatták össze a pénzt rá, akik a Fővárosi Önkormányzattól megrendelést kaptak. Azt hiszem, mivel ő az SZDSZ frakcióvezetője, nem helyes, hogy ezt ő mondta el.
De ha már itt tartunk, hadd vessem fel azt is, hogy éppen az SZDSZ reklámcége, az MC Média az, amely tömegesen kapja mostanában a kormányzati megrendeléseket. Azt hiszem, ez is némi önmérsékletre inthette volna Bőhm Andrást. Azt már csak zárójelben teszem hozzá - hab a tortán -, hogy mostanában állami közpénzeket olyan cégek osztogatnak, olyan kft.-k - 50 milliót az augusztus 20-ai pályázatra -, amelyeknek a tulajdonosi struktúrájában találhatók a rendelkezésre álló adatok szerint Jersey szigetén lévő off-shore cégek.
(13.00)
Azt hiszem, elgondolkodtató, hogy milyen átláthatóságot és milyen üvegzsebprogramot szolgál az, ha ilyen cégek osztogatnak állami közpénzt. Úgyhogy azt javaslom kormánypárti képviselőtársainknak, kicsit óvatosabban bánjanak ezekkel a kritikákkal. Még csak négy hónapja vannak kormányon, de már elég súlyos dolgokat lehet itt mondani, legalább olyan súlyosakat, mint amilyeneket ők mondanak az Országimázs Központtal kapcsolatosan. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés