MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Ház! Nem kételkedem abban, hogy a közlekedési szakembereknek és a miniszter úrnak is vannak tervei, azonban most értesülhettünk először arról a sajtóból, hogy mik a realitások, és hogy az új kormány tulajdonképpen mit céloz megvalósítani ezekből az ígéretekből, tervekből. Tehát sajnos 800 kilométer autópálya sem lesz.

Én arra szeretném még egyszer felhívni a figyelmet, hogy már nemcsak a választási ígéretek megtartásáról van szó, hanem olyan alapvető célokról, mint az M0-ás körgyűrű folytatása, vagy az M7-es építésének a folytatása. Miután ezek a legrosszabb változatban is épphogy csak tovább épülnek, úgy gondolom, még egyszer felül kell vizsgálni ezeket a terveket. Mivel ezek most már elő vannak készítve, nem lehet arra hivatkozni, hogy nincsenek meg a szükséges engedélyek.

Mind a terveztetésben, mind pedig a kivitelezésben tovább kell lépni. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu