DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány szóban Gulyás képviselő úrnak válaszolnék. Azt mondja, mi azt kifogásoljuk, hogy az átkosban kaptak lehetőséget önök. Nem azt kifogásoljuk, félreért valamit. Mi azt kifogásoljuk, hogy - az ön szavaival - az átkosban az a politikai elit működtette azt az államrendőrséget, amelyről most tárgyalunk. Ezt kifogásoltuk eddig, és ezután is ezt fogjuk kifogásolni. És ebben az ügyben nincs lelkiismeret-furdalásunk, tévedésben van a képviselő úr, ha úgy gondolja, hogy van. Ha valakinek lelkiismeret-furdalása kell hogy legyen ez ügyben, nem a patkónak ebben a padsorában keresendő!

Tóth András képviselő úr bizonyára félreértett valamit - lehet, hogy az én pontatlan fogalmazásom az oka ennek -, amikor összeesküvés-elmélet gyártását próbálta nekem tulajdonítani. Én csak azt állítom, hogy az úgynevezett Duna-gate ügyben lehettek háttér-mozgatórugók. Én úgy gondolom, hogy még 1989-ben sem lehetett a Belügyminisztérium legszigorúbban őrzött irattárába csak az utcáról besétálni, anélkül hogy valamilyen szintű felelős vezető ahhoz hozzájárulását, együttműködését ne adja. Nem gondolhatják komolyan, hogy ezt el lehet hinni! Csak ilyenek tudtával, beleegyezésével lehetett bejutni a Belügyminisztérium irattárába. És azt állítom, hogy léteztek mögöttes szándékok, amelyek lehetővé tették ezt az egész Duna-gate ügyet, de talán a történészeknek lesz rá lehetőségük, hogy ezt a kérdést alaposabban megvizsgálják. Talán ön is tud ebben a dologban segíteni. Köszönöm szépen a türelmüket.

Forrás: parlament.hu