DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon örülök, hogy a törvény átírása megkezdődött. Wiener képviselő úr már a személyi kört kívánja szűkíteni. Ha már a kormány nem vonja vissza a javaslatát, akkor kormánypárti oldalról próbálják helyreigazítani azokat a hibákat, amelyek benne vannak.

Úgy gondolom, és szíves figyelmébe ajánlom a párosnak, Wiener és Tóth képviselő uraknak, hogy menjenek kicsit tovább a személyi körnél, és az alapjaival kezdjék ennek a törvénynek, két fő kérdését illetően. Az egyik: a független átvilágító bírák megszüntetését szíveskedjenek ebből a törvényjavaslatból kivenni. Erre egyébként utalás történt az igazságügy-miniszter úr részéről az expozéjában. Nagyon örülnék, ha ez megtörténne, mi magunk is támogatjuk ezt ilyetén módon, és ezek az államigazgatási eljárás általános szabályai szerint működtek, nem pedig egy ilyen népbíróságszerű tényfeltáró bizottságként, amelyben a delegálási módszer egyébként remekül ki van találva: 5:4 arányban kormánypárti delegáltak kerülnek ebbe a bizottságba.

A másik pedig, úgy gondolom, hogy amit létrehoztunk, azt az értéket, nevezetesen a Történeti Hivatalt, célszerűtlen azért megszüntetni, tisztelt képviselőtársak, csak azért megszüntetni - ami egyébként szaklevéltárként működik -, hogy az önök kisebbik koalíciós partnere, az SZDSZ-es elvtársak delegálhassanak oda újabb vezető személyeket, a maguk ellenőrzése alá vonhassák ezt a szervezetet is. Nem elég a Mécs-bizottság garázdálkodása a politikai közéletben - a maradék Mécs-bizottság kormánypárti tagjait értem ez alatt -, hanem egy újabb, ehhez hasonló viszonyt teremtő szándék van ebben a törvényjavaslatban.

Ezért tisztelettel kérem Hankó Faragó Miklós államtitkár urat, hogy szíveskedjenek a sok átírás, átírogatás és javítgatás helyett, tekintettel arra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy ma az általános vita is lezárul, visszavonni ezt a törvényjavaslatot, és ennél egy sokkal jobbat terjesszenek a tisztelt Ház elé.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu