DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem érzem a történelmi tények emlegetését szánalmas dolognak, de nem kívánok Lezsák képviselőtársammal erről vitatkozni. Ő is pontosan tudja, hogy mi történt, később Pozsgay Imre meg is jegyezte, hogy kiretusálták, mint Buharint a fényképről, de nem erről akarnék beszélni, hanem kizárólag azt szeretném megjegyezni először is Demeter Ervin képviselőtársam felvetésére, hogy pozitívumnak tartom, hogy most bejelentette, ők is tudják azt, hogy kétharmados törvényeket, sőt magát az alkotmányt is módosítani kellene.
Ugyanakkor azt is jelzem, hogy mi nem támogatnánk ezt az alkotmánymódosítást két okból. Egyrészt politikai okból - ennek a tartalmát nem fejteném ki -, másrészt alkotmányjogi okból sem. A magyar összeférhetetlenségi rendszer a magyar alkotmányos rendben azon az elven alapszik, hogy az összeférhetetlenség megszüntethető. Ez az összeférhetetlenség viszont nem számolható fel, mert a múltat nem lehet eltörölni teljesen egyértelműen, ezt mindnyájan jól tudjuk.
Kétségtelen, hogy a magyar jogrendszerben volt olyan összeférhetetlenség, amely olyan jellegű volt, mint amilyet a Demeter Ervin képviselőtársam által is jegyzett törvényjavaslat felvet. Ilyen volt az 1925. évi XXVI. törvénycikk 180. §-a, amely kimondta azt, hogy az a képviselő, aki vét a magyar haza vagy a magyar nemzet iránti hűséggel kapcsolatos kötelezettsége iránt, az nem lehet tovább a Ház tagja, és tulajdonképpen az 1949. évi XX. törvény, az akkori alkotmány is egy ilyen összeférhetetlenséget fogalmazott meg, amikor úgy fogalmazott, hogy mindazon tevékenység, legyen ez társadalmi, gazdasági vagy politikai, amely szemben áll a Magyar Népköztársaság érdekeivel, összeférhetetlen a képviselői megbízatással. Azonban többpárti választott parlamenti rendszerben ilyen politikai jellegű összeférhetetlenség már csak az alkotmányos rend alapelvei miatt is elképzelhetetlen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), kizárólag a jogi jellegűek maradhatnak benne a konstrukcióban.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés