DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Demeter Ervin képviselőtársam az általam elmondott alkotmányossági problémáknak csak az egyik mozzanatát vette figyelembe, a másikat nem.

Az egyik mozzanat az volt, hogy szövegszerűen valóban beleütközik meghatározott szakaszokba a Fidesz törvényjavaslata, ezek közül egyet megemlítettem, a 70. § (4) bekezdését, de egyben azt is jeleztem, hogy alapvető alkotmányos elvekbe is beleütközik. Hiszen az összeférhetetlenség egy többpárti parlamenti demokráciában csak jogi, gazdasági összeférhetetlenséget jelenthet, jogi alatt értve a hivatali összeférhetetlenséget elsősorban, tehát olyasvalamit, amit meg tud az érintett személy szüntetni. Ezért szerepel az több törvényben is, hogy a megválasztott személynek döntenie kell arról, hogy harminc napon belül melyik funkciót választja. Ha például megválasztják polgármesterré, akkor harminc napon belül le kell mondania a köztisztviselői állásáról. Ha azonban valaki az elmúlt rendszerben például a Központi Bizottság tagja volt, már nem tud erről lemondani, ennek következtében az egész magyar alkotmányos berendezkedés alapelveivel ellentétes, amit önök javasolnak.

Önök egy egészen más alkotmányos konstrukciót kell hogy felvázoljanak a saját gondolatmenetükhöz, nemcsak néhány bekezdést kell megváltoztatni abban, hanem az alkotmánynak az egész szemléletét át kell alakítani, ez a szemlélet gyökeresen ellentétben áll azzal, amit a háromoldalú Kerekasztal-tárgyalásokon elfogadtak. Ott nem volt arról szó, és ezt nagyon sokan hangoztatják azóta is, hogy egyfajta hatalomelragadás történne az akkori ellenzék részéről, hanem csak arról volt szó, hogy a választók döntsenek. Lehet, hogy a választók olyanok, amilyenek, én Nyitray képviselőtársamnál azért a választókról sokkal jobb véleménnyel vagyok, de ennél jobb megoldást nem tudunk a politikai (Az elnök jelzi az idő leteltét.) támogatottság mérésére alkalmazni.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu