DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Abban egyetérthetünk, hogy a magyar nyelv igen gazdag nyelv. Gazdagságánál valami biztosan nagyobb, és ez a leleményessége. Árnyalt, finom és igen kifejező anyanyelvünk a magyar nép, a magyar ember lelkének mély ismerője. Nem véletlen, bár szinte mellbevágóan meglepő, hogy a Magyar Értelmező Kéziszótár 1440. oldalának utolsó szócikke az a szó, hogy ügynök.

(16.30)

A szótár 1441. oldalán, tehát a másik oldalon felül a második szócikk az, hogy ügyvéd. Közöttük csupán egy szó szorul értelmezésre a szótárban, és ez az ügyosztály. 120 ezer szócikket tartalmaz egyébként ez a szótár. A mai napirendünk szempontjából a dolog elég félelmetes, de ez semmi ahhoz képest, amit az élet produkált e három szó Bermuda-háromszögében közel 45 évig.

Az elmúlt rendszer, a létező szocializmus - ennek szocialista jelzője manapság: “rosszö rendszer -, ennek a rendszernek a tevékenysége ismert előttünk, feltárása folyamatban van. Már látszik a jéghegy csúcsa, telik a könyvtárak szabadpolca politikai munkákkal, történelmi, filozófiai kiadmányokkal, önigazoló és történelemhamisító álregényekkel és igaz szavakkal megírt dokumentumokkal, visszaemlékezésekkel. A képzeletbeli könyvtár tízezer folyóméter hosszú raktárában megtelt az első tíz polc. Kevés, de folyamatosan gyarapszik az anyag, válik nyilvánossá és világossá mindenki előtt, hogy az a rendszer, amit a miniszterelnök bankár elvtárs szolidan és szelíden csak “rossz rendszerö-nek minősített, valójában egy aljas, embertelen, rontó filozófia valóságban megjelenő börtönketrece volt. Mire betelik a könyvtár félig, tudni fogunk minden gonoszságról, árulásról, de tudni fogunk minden emberi méltóságról és nagyságról is. Tanulni fogunk belőle, tanulnunk kell a történelemből, hogy a bűntény, a terror és a megtorlás ne lehessen unokáink újbóli sorsa.

Sajnos a vonatkozó szakirodalom nem arányosan dolgozza fel a történteket, és bár az egyensúly idővel helyre fog állni, mégis van egy téma, amelynek a negligálása már inkább az elhallgatást jelenti: az ügyvédség és az ügyvédi kamarák szerepe a pártállamban. Azt láthatjuk, és már jó tíz éve folyamatosan így van, mintha ez a jelentős társadalmi réteg nem lett volna jelen a kommunizmusban.

Nem voltak, nem dolgoztak, szerepet nem játszottak, levegőt nem vettek. Nagy a hallgatás az ügyvédi kamarák viselt dolgai körül. Zárt szervezetük marginális, kis, jelentéktelen, szegény szakmunkások jóravaló egyletének tűnne föl, de inkább az jön jól a pártállami kamaráknak, ha nem esik szó róluk. Tettük a dolgunkat - állítják -, szükségből, muszájból.

Tisztelt Ház! Nézzük meg a valót, vizsgáljuk meg, mi az igazság! A kommunizmus évtizedeiben nem volt az országban jogállam. Ennek ellenére jog- és igazságszolgáltatás működött. Szereplői a pártállam, a törvényhozás, a bíróságok, az ügyészségek - és na, na, kit nem említettem? Az ügyvédeket és a kamarákat. Róluk nem szól szinte semmi. Őket kihagyják, nem említik tevékenységüket, nem is minősítik azt. Kérem, ne feledkezzünk meg róluk! Ne sértsük meg azt a pár tucat tisztességes ügyvédet, akik a rendszer ellenében, dafke maradtak a pályán, vagy oda, fel nem ismerve a hatalom egyező szándékát, bekerülni igyekeztek, és ez csodák csodájára sikerült is nekik. Köszönjük meg, és tegyük egyértelművé, hogy ügyvédek százai saját egzisztenciájukat súlyosan veszélyeztetve részt vettek a Kádár-rendszer lebontásában, és elévülhetetlen szerepet vittek a nyolcvanas évek végén a rendszerváltásnak nevezhető társadalmi kísérletben! De beszélnünk kell és fel kell tárni, fel kell dolgozni az ügyvédi kamarák alamuszi, kollaboráns szerepét a diktatúrában és a Kádár-rendszerben. Nagy munka áll azok előtt, akik erre vállalkoznak. Talán egyszer az új ügyvédgenerációból valakiben lesz olyan nagy kurázsi, hogy nekifog és megírja a szakma szégyenkorszakának a történetét.

Addig pedig nézzük meg, mit tudhatunk meg az akkori ügyvédségről! A diktatúra elmélete és joggyakorlata annak idején is ismerte az alapjogokat, sőt jogszabályban, alkotmányban, az 1949-es alkotmányban - itt a felszólalásomban kis betűvel írtam természetesen ezt a förmedvényt - deklarálta is ezeket a jogokat. Idézek belőlük: “az élethez és az emberi méltósághoz való jogö. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ötvenes éveket írjuk. Nem volt cinikus ez egy kicsit? “Lelkiismereti és vallásszabadságö - azt hiszem, ez is cinikus. “Ártatlanság vélelme, a védelemhez való jogö - itt álljunk meg egy pillanatra!

Ha az alapjogokat a kommunisták csak hirdették, miközben sárba taposták azokat, a védelemhez való jog látszatát fenntartani ügyvéd nélkül, ezt nehéz volt megoldani. Nem lehetetlen, mert a szocializmusban minden lehetséges, a szocializmus minden nehézséget legyőz - de macerás dolog. Ügyvéd szereplővel könnyebben megy a dolog, így döntött a politbüro, és lett is ügyvédség, maradhatott ügyvédség. Az ügyvédség és kamarai vezetői pedig elvállalták azt a nemtelen szerepet, hogy legalizálják a rendszert. Visszaéltek az évszázados hagyományos tisztelettel, amely őket elsősorban a titoktartási kötelezettségük miatt övezte. Gyónási titok, államtitok, hadititok, ügyvédi titok - fontos intézményei a tisztességes társadalmaknak; az emberek bíznak azokban, akik ezek hordozói. A titoktartás miatt kellettek vagy voltak jók a diktatúrának, oda-vissza: nem beszélünk, nem látunk, nem hallunk semmit - mind a mai napig.

Az ügyvédek csak zárt munkaközösségekbe, kamarákba kényszerítve dolgozhattak. Körülbelüli számuk 2500-3000 között mozgott az egész országban. Ennyi elég volt az engedélyezett feladathoz, sőt ennél többet nehezebb lett volna állandóan figyelni és ellenőrizni. Az ügyeket a munkaközösségekben szelektálták, névre szignálták, ügyvédeket kirendeltek, letiltottak, értekeztek, pártgyűléseket tartottak - tehát ment a verkli; az ellenőrzést a kamarák vezetőin, a munkaközösségek vezetőin keresztül gyakorolták.

Fogyott a bizalom évről évre, de ugyanakkor dőlt is a pénz a zsebekbe. Az orvosi paraszolvencia, szociológusok szerint, az a hálapénz kismiska volt ahhoz képest, amit az ügyvédek jattként zsebre tettek az ötvenes-hatvanas években. Pedig szigorú díjszabás volt ám érvényben! Külön ügyvédi törvény is volt! (Dr. Wiener György közbeszólása.) Cirkusz a pénzért? Kérem szépen, jogvégzett emberek hajlandók voltak egy életen át a jogtalanságból megélni, sőt egyes apukák javasolták a fiaiknak is a pályát: milyen szép az ügyvédi pálya, szabad és független, folytasd a praxist, édes fiam, majd én benyomlak a munkaközösségbe, jó lesz! Ha Bárándy képviselő úr itt lenne, az előterjesztő, akkor értené, hogy miről van szó. Munkaközösségbe bekerülni állítólag csak két egybehangzó protekcióval lehetett: mégpedig állami garancia kellett és pártapparátusi. Magas és személyes jótállás. Persze akadtak kóbor lovagok is - mutatóba, csodabogárnak.

Másik állítás, hogy ügyvédet mindenki szabadon választhatott. A Kádár-rendszerben is és a kommunizmusban is. Azokból választhatott, akiket kínáltak. Bárkit választhatott a kedves ügyfél, de inkább őt magát választották, ha volt rá engedély. Ha nem volt, hát nem ért rá az igen tisztelt ügyvéd úr; ütközött a tárgyalás, nem a szakterülete, nem az ő kamarai területe - sajnos tessék máshoz fordulni! A piacon, a jog piacán lehetett almát és almát venni, továbbá almát venni. A zugírászatot pedig szigorúan büntetni kell! Pfuj! Jogi tanácsot adni, csak úgy bele a vakvilágba! Visinszkij elvtárs útmutatása, ismerete nélkül! Szocialista embertípus ilyet nem tesz, még pénzért sem!

A jogsegélyszolgálat felállítása az más. Az társadalmi igény, amelyet a jó szakszervezetek időben felismertek és létrehoztak. Nem ment könnyen, mert a keményvonalasok gyanakodtak, akadékoskodtak; de akkora volt az országban a jogi káosz, hogy lépni kellett. Ingyenes jogsegélyszolgálat - a szocializmus újabb győzelme volt a jogtiprások mellett. Egyes ügyvédek kuncogtak, és szemezgettek az ügyfelekből. Ha fizetős, akkor tessék befáradni a munkaközösségbe! Ha nem, a jogi tanács ingyenes. Olyan is volt legtöbbször. Tisztelet ugyanakkor a jogsegélyszolgálatot vállaló vállalati jogtanácsosok ezreinek, az ő segítségükkel a segítőkészség néha jogi formát ölthetett. De ettől a rendszer még tovább rohadt.

A diktatúra irányította, kézben tartotta, ellenőrizte az ügyvédi kamarákat, valamennyit, rendszeresen, szisztematikusan, nyíltan. Mindenki tudta a munkaközösségekben, hogy ki a tégla. Némely helyeken falat lehetett húzni belőlük. A kamarai vezetők természetesen a minden gyanún felül álló polgárok körét szaporították. Soha nem láttak ügynököt, nem is találkoztak, nem is beszéltek ilyen urakkal, ezeknek nem is adtak jelentést; már bocsánatot kérek, legfeljebb ügyfél lehetett, aki érdeklődött egy-két dolog iránt. Ott pedig működött a titoktartás. A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, dr. Horváth Jenő, aki 1958. évtől kamarai munkatárs, majd elnök - egyébként országgyűlési képviselő is volt ’85-től ’89-ig -, büszkén lobogtatja és hivatkozik a 2001. december 7. napján III/b.e-61/2001/10. számú átvilágítói bírói határozatra, miszerint a törvény 1. §-ában meghatározott tevékenységre utaló adat nincs vele kapcsolatban, a vonatkozó nyilvántartásokban nem szerepel. Hogy oda ne rohanjunk!

(16.40)

Mára már tudjuk, mit ér a nyilvántartás. Irodalma van annak, ki volt az ügynök, és mi végből volt a főnöke nem az. “A hálózati nyilvántartásban szereplés mint olyan, értelmezhetetlen.ö - nyilatkozza a Történeti Hivatal elnöke. “Nem kétséges, hogy a rendszerváltás idején manipulálták az iratokat.ö - írja a Népszabadság. Szintén ne rohanjunk oda!

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem a kormánypártokat, szabaduljanak meg a rossz lelkiismeret okozta görcseiktől, és szánják rá magukat egy megtisztító törvény megalkotására. Segíteni akarunk ebben. Biztos vagyok abban, hogy az előterjesztő igazságügy-miniszter nem a bírák béremelésének elmaradása miatt mond le esetleg, hanem e miatt a két törvény miatt, ha általa tétetik egy újabb erőszak az ország hitén, erkölcsén és becsületén.

Az elhangzottakból, azt hiszem, képviselőtársaim, joggal következtethetnek arra, hogy álláspontom szerint a leendő törvénynek át kell világítania az ügyvédi kamarák vezetőit, azok helyetteseit, tisztségviselőit és az ügyvédi munkaközösségek vezetőit is. Ha ez befejeződik, és az érintettek távoznak az ügyvédek soraiból, nemcsak minden ügyvéd, de minden jogvégzett polgártársunk felemelheti a tekintetét.

Jólesett, hogy figyeltek rám. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu