NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Itt a jegyzeteimet nézve még mindig nem kaptam választ arra, és Wiener képviselő úr felkészültsége bizonyos dolgokban, főleg ilyen lexikális ügyekben, egyenesen bámulatra méltó, ezt már megbeszéltük egy korábbi alkalommal is, de azt még mindig nem fejtette ki nekem, hogy ön szerint hogy a búbánatba akadályozza meg ez a törvény azt, hogy olyan iratokat, amelyekből ha kettő, ha tíz, ha kétszáz, tökmindegy, lapul valahol, azt a későbbiek során valaki előhúzza, és megmutassa: na, itt van.

Azt nem mondhatják, hogy ha most nincs benne az irattárakban, akkor az nem érvényes, ez butaság; hát hogyne lenne! Azt pedig, hogy mi van kinn a kézben… - és itt most nem arról beszélek, amit, vagy igen, vagy nem, de ’90 után vittek ki, hanem amit előtte vittek ki. Azért a történelem nem ’90-ben kezdődött, és ez az egész ügy, amiről itt most csépeljük lelkesen a szót, éppenséggel mind a rendszerváltás előtti korszakban történt, és abban a korszakban, aminek az ellenőrzésében még a mostani demokratikus pártok egyike sem vett részt, mert nem vehetett részt.

Tehát semmilyen biztosítékot nem látok én arra, hogy az önök által a törvények egyik legfőbb céljának emlegetett misztikuma, hogy ezzel majd megakadályozzuk, hogy később elő lehessen húzgálni mindenféle kompromittáló iratot, ezt ez semmilyen formában nem gátolja meg. Én ezt már kétszer megkérdeztem, de még egyszer se kaptam rá választ, és most már tényleg nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mondjanak már valamit, hogy ne ilyen bután menjek ma haza, hogy még mindig nem tudom, hogy ez hogyan akadályozza meg.

Forrás: parlament.hu