CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előzetes egyeztetés alapján én elfogadhatónak tartom azt, hogy a megjelölt térségek, a megyei jogú városok, a főváros és kerületei kerüljenek ki ebből a módosításból. Azt gondolom, hogy ezeken a településeken és településrészeken kell hogy legyen annyi saját erő és annyi szakmai tudás, hogy ez alatt az idő alatt ezeket a szabályozási terveket el kellett készíteni, vagy a határidőre el kell hogy készüljenek.
Közösen kapcsolódó módosító indítványt fogunk beadni, és remélhetően ezzel ez az ügy mindenki megelégedésére rendeződik.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés