GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Számomra megnyugtató, ha a közösségi közlekedésben részt vevő valamennyi szolgáltató ugyanolyan feltételekkel végezheti majd a tevékenységét, hiszen a Budapesti Közlekedési Vállalat egyik legnagyobb problémája éppen abból fakad, hogy a MÁV-ra, illetve a Volánbuszra vonatkozó szabályoktól eltérő feltételekkel kell hadakoznia és harcolnia. Az ugyanolyan feltételektől azt várom, hogy kedvezőbb anyagi helyzetbe kerülhet a Budapesti Közlekedési Vállalat, és így fővárosi politikusként azt gondolom, hogy elsősorban a budapestiek élethelyzetén és életminőségén fogunk tudni javítani.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés