VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ajánlás 14. pontjában szereplő módosítás ügyében kértem szót. Megszoktuk már, hogy a kormány által beterjesztett indítványok nem a végleges formáját tartalmazzák annak, amit a kormány egyébként szándékozik tenni.
(16.00)
Ebben a kérdésben is, amiért szót kértem, hasonló történt. Köztudott, hogy a méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugdíjemelés jogcímére nem volt fedezet a társadalombiztosítási alapoknál, de úgy tűnik, hogy a kormány, amikor a zárszámadást benyújtotta, ezzel még nem volt tisztában. Időközben, a bizottsági vitának is köszönhetően a kormány szembesült azzal, hogy itt az igények jelentős mértékben megnövekedtek. Több százezer ember nyújtotta be az igénylését, és az önkormányzati választások előtt a kormány számára nyilván politikai kérdés is volt az, hogy erre a szükséges fedezet rendelkezésre álljon, és lehetőség szerint minél kevesebb elutasító nyilatkozat kerüljön kibocsátásra.
(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ezzel eddig nem is volna gond, tisztelt képviselőtársaim, azonban a módosítás meglepő módon az előirányzat-maradvány összegéből kíván átcsoportosítani.
Tisztelt Államtitkár Úr! Öntől mint az előterjesztés itt ülő képviselőjétől most, a részletes vita keretében talán módunk van megkérdezni, hogy ez az előirányzatmaradvány-befizetés egész pontosan mire is vonatkozik. Ugyanis 312,4 millió forintot csoportosít át a kormány - ha a kormánypárti többség ezt a módosítást elfogadja -, de nem egészen értjük, honnan van ezeknek az átcsoportosításoknak a forrása. A javaslat tartalmaz egy pontot arra vonatkozóan, hogy az APEH-től átvett társadalombiztosítási járulék-folyószámla iratok feldolgozásától von el pénzt a kormány, de van ennek egy másik része is, amelyik nem ennyire bőbeszédű, és amely csak annyit fogalmaz meg, hogy a kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradvány befizetését írja elő a Nyugdíj-biztosítási Alap részére.
Tisztelt Államtitkár Úr! Ragadjuk meg ennek a részletes vitának a lehetőségét, és fedje fel a nagy titkot előttünk, hogy a kormány honnan kíván különböző összegeket átcsoportosítani erre a célra. Bízom benne, hogy most a tisztelt Ház jelen lévő képviselői megnyugtató választ kapnak öntől, mert a célt támogatjuk, ezt a módosító indítványt mi is szeretnénk támogatni, de amíg nem látjuk, hogy ennek az összegnek honnan van a forrása, addig - gondolom, megérti államtitkár úr - egy kicsit bizonytalanok vagyunk.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés