DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A nap feladata a költségvetésről szóló vita, amely olyan sok érdekes és értékes elemet hozott fel, még akkor is, ha igen sok üröm volt ebben az örömben, végül mégiscsak van benne, amivel hazamehetünk, és amiről az ország elbeszélgethet, mert bizony elbeszélget, sok tízezer ember hallja, hallgatja, ami történik. Nekem nem az a feladatom és nincs arra idő, hogy bármiféle összefoglalást vagy még csak vázlatot is készítsek róla, de engedtessék meg, hogy néhány olyan szempontra hívjam fel a figyelmüket, amit talán az elején, reggel kellett volna mondanom vagy valaki másnak, mert meg tetszik látni, hallani, az is része, amit most javasolok.

Nevezetesen: egy adótörvény, egy adórendszer kontemplálása során jó volna azt is számításba venni, hogy az működik-e, hogy mi az az adórendszer, ahol az adó befizetődik; úgy is lehet mondani, hogy behajtható, de én jobb' szeretem azt mondani, hogy befizetődik, mert a polgár, az adófizető befizeti, és nem pedig azon mesterkedik, miképpen tudja elkerülni tisztes vagy tisztességtelen módon, kit veszteget meg, hány könyvelőt, milyen különleges adóügyvédeket, és más különböző instrumentumokat talál ki az adó befizetésének az elkerülésére. Olyan adórendszert, amelyről azt lehet mondani - és a polgárok, adófizetők nagy része jobban és jobban elhiszi -, hogy ez közteherviselés, neki érdeke, mindegyikünk érdeke az, hogy az utak jók legyenek és a hidak ne szakadjanak le, az iskolázás, az egészségszolgáltatás és az újraelosztási elem olyan legyen; tehát azoknak, akik rá vannak szorulva, akik maguktól nem tudnak megállni a lábukon, legyen társadalmi segítség, társadalmi felelősség; azután az, amikor a gazdasági ösztönzésre van szükség. Igen, vannak prioritások a gazdasági tevékenységekben; néha az elektromosság bevezetése egy elmaradott országban. Jól emlékszem, Franciaországban éltem akkor, amikor De Gaulle tábornok-elnök elrendelte vagy bevezették a gazdasági és az adórendszerükbe, hogy elektrifikálják a francia falvakat, és akkor az adórendszer olyan volt, hogy adókedvezményt adtak azoknak a helységeknek, azoknak a vállalatoknak és mindenkinek, aki ebben részt vett. Tehát...

Forrás: parlament.hu