DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azoknak a képviselőtársaimnak a reagálására szeretnék viszontreagálni, akik megtiszteltek azzal, hogy figyelték a hozzászólásomat. Elsőként Révész Máriusz képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy bár sok mindenben a reakciójában akár közös dolgot is találhatunk, tisztelettel arra kérem, ne tegye azt, hogy az árfolyamnyereség adójának eltörlése a miniszterelnök urat érinti - ez méltatlan önhöz. A Magyar Köztársaságban nem csak a miniszterelnök úr részvényeinek vagy befektetéseinek van valamilyen fajta árfolyamnyeresége. Úgy vélem, hogy a képviselő úr ennél sokkal színvonalasabb érvet is tudott volna hozni, ha akar, szemben az én érveimmel.

A másik pedig: Szakács Imre képviselő úrnak szeretném mondani, hogy nagyon izgalmas problémát vetett fel a képviselő úr, amikor érintette a jövedelmek adóztatását az úgynevezett jóléti államok egy részében. Ebben talán tarthatnánk egyszer egy beszélgetést ugyanilyen ügy kapcsán a méltányos adóterhelés ügyében, hogy elmehetünk-e a lineáris adókulcsok irányába, vagy meg kell tartani azt a sávos adóztatást, amelyben talán még a progresszivitás növelése is elviselhető bizonyos mértékig a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklése érdekében. Erre jó példák azok a skandináv államok, amelyeknek ebben már (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) évtizedes gyakorlatuk van.

Köszönöm szépen, hogy megtiszteltek a figyelmükkel.

Forrás: parlament.hu