HORVÁTH CSABA (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Révész Máriusz hihetetlenül bölcs, ám a szakemberek számára kissé érthetetlen beszéde után - érteném egyébként, ha a tévé nyilvánossága közvetítené az előadást, így kevésbé érthető -, megpróbálom megvilágítani azokat a fejezeteket, amelyek elolvasására nem sikerült sort keríteni. (Dr. Szakács Imre: Rendes vagy!)

A családok jövedelmi pozícióját a vagyon mellett a keresetek, a munkajövedelmek nagysága, továbbá a társadalombiztosítási, illetve a szociális juttatások adják. Ahhoz, hogy az állam jóléti politikája megvalósuljon, egy meglehetősen összetett eszközrendszerre van szükség. A társadalmi csoportokat különböző eszközökkel lehet és kell elérni. Ebből az adópolitika csak az egyik - igaz, az egyik legfontosabb - újraelosztó mechanizmus. A kormány által az adó- és járulékrendben a 2003. évre vonatkozóan javasolt módosítások alapvetően egy átlátható és kiszámítható adópolitika kialakítására irányulnak. A személyi jövedelemadóztatás módosítása által alapvetően a lakosságot érintik, de érdemi terheléscsökkenés jelenik meg a vállalkozások számára is. A személyi jövedelemadó esetében általános adópolitikai célok: az adóterhelés csökkentése, a megtakarítások ösztönzése, az egyéni vállalkozások működési feltételeinek javítása, az adminisztráció egyszerűsítése. Az ennek érdekében bekövetkezett módosítások közül néhányat emelnék ki.

A változatlan adókulcsok mellett az adósávok szélesednek. Azt hiszem, érthető, hogy az adósávok szélesítésével is lehet pluszjövedelmeket biztosítani a lakosság és az adózók számára. Az adótábla 2003. évi sávhatárainak növekedési mértéke meghaladja mind az infláció, mind a várható bruttó keresetnövekedés mértékét. Mivel az alsó sávhatár 8,3 százalékkal, a középső 12,5 százalékkal emelkedik, ami a 4,5-5 százalékos infláció és a mintegy 7,4 százalékos bruttó keresetnövekedés mellett is az adóterhelés csökkenését eredményezi.

(18.40)

Az adósáv szélesítésének, valamint a bruttó bérek és keresetek növekedésének összhatásaként egyértelmű nyertesek azok, akik a 30 százalékos adókulcs felső régiójában foglaltak helyet, mivel az adott év átlagkeresetéhez képest a legfelső kulcs alsó határa emelkedik. Ez az érték a bruttó átlagkereset 82 százalékáról 2003-ban 85 százalékra növekszik. Ez annyit jelent tehát, hogy az átlagos adóterhelés jövőre legalább 4 százalékkal csökken. Az egy, illetve több gyermeket nevelőknél a csökkenés még nagyobb. A bérjövedelem után érvényesíthető adójóváírás mértéke változatlan, azaz 18 százalék, havi felső határa 9 ezer forint. Az adójóváírás igénybevételének határa az évi 1 millió 200 ezer forintról 1 millió 350 ezer forintra emelkedik, azaz éves szinten 60 ezer forintról 108 ezer forintra. Ebből következően emelkedik az adójóváírást igénybe venni tudók száma, és így az átlagos keresetnövekedésben részesülők adóterhelése csökken, és nem nő amiatt, mert bérnövekedése már egy magasabb sávban adózik.

Ez a változás az MSZP első száznapos programjának keretében lépett érvénybe. Az adójóváírás összegének emelése már az idei évtől az alacsony és közepes jövedelmű adózókat hozza kedvező helyzetbe. A 2002. évi szeptemberi intézkedések nélkül az átlagos személyi jövedelemadó-terhelés 2002-ben 22,1 százalék lenne, ha a száznapos program intézkedéseit figyelembe vesszük, akkor a terhelés 21,2 százalék körül alakul. A törvényjavaslatban szereplő adótábla és adójóváírás mellett a személyi jövedelemadó-terhelés 2003-ra 19,8 százalékra csökken. Az adótábla és az adójóváírás módosítása közel 3 millió polgárt érint kedvezően, mivel mindegyiküknek 6 ezer forinttal több kerül a pénztárcájába.

Az adójóváírás továbbra is biztosítja a minimálbér adómentességét, a 8,5 százalékos nyugdíjjárulék és ennek következtében a kapcsolódó engedmény emelkedése miatt kismértékben a minimálbér felett is biztosított az adómentesség.

A vállalkozók terheinek csökkentésével kapcsolatosan mindenképpen említést érdemel az egyszerűsített vállalkozói adó, amely 15 millió forint éves bruttó árbevételig választható, és amely nem ebben a törvényjavaslatban szerepel, hanem önálló törvényjavaslatot képez.

Az adózásról szóló törvényjavaslat tovább csökkenti a vállalkozók terheit, ugyanis tartalmazza a tételes egészségügyi hozzájárulás fokozatos csökkenését, melynek mértéke 2003-ban havonta 4500 forint/hóról 3450 forintra csökken. Ez az intézkedés a foglalkoztatáshoz kapcsolódó költségek jelentős csökkenése révén ösztönözheti a foglalkoztatást, elősegítheti a korszerű foglalkoztatási formák elterjedését.

Mindezek mellett azonban számos új kedvezmény jelent meg a módosító törvényjavaslatban. Ezek egyrészt a jólét területét érintik, úgymint a fogyatékosok támogatása, a felnőttkori képzés elősegítése, a munkavállalói tulajdon ösztönzése, biztosítási, lakásszerzési kedvezmény, szocpol; másrészt a vállalkozások működését segítik elő, illetve egyes tevékenységeket, társadalmi csoportokat hoznak kedvező helyzetbe.

Mindezeket figyelembe véve kérem az adózásról szóló költségvetési törvényjavaslat módosításának elfogadását.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu