LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy gondolom, Szabó képviselő úr pont valakivel beszélgetett, amikor Márton képviselő úr elmondta a kétperces hozzászólását... (Dr. Vitányi István: Most is beszélget!) Most is beszélget, és most sem figyel. Lehet, hogy két perc múlva megint félre fogja magyarázni, amit valakitől hall. (Derültség a Fidesz soraiban.) Márton képviselő úr nem azt mondta, hogy nem emelünk nyugdíjat, nem emelünk fizetést, nem adunk fizetésemelést a pedagógusoknak, hanem arról volt szó, hogy a gazdasági növekedés pluszbevételeinek az 50 százaléka. Tehát ha Szabó képviselő úr most is idefigyelne, akkor biztos, hogy értené, hogy a Fidesz képviselői miről beszélnek. (Dr. Szabó Zoltán: Így is értem.)

Török Zsolt képviselő úr sem igazán érti - úgy tudom, az előző ciklusban még nem volt képviselő, és nem volt jelen bizonyos döntéseknél. A másik 50 százalék gazdaságélénkítésre fordítódott, amely a kis- és középvállalkozóknak szóló pályázatokban, a Széchenyi-terves turisztikai pályázatokban, a lakásépítési programban, amelyből több ezer lakás felépült az elmúlt évben is... A kiemelt autópálya-építési programról szólt, a kutatás-fejlesztésről, ami szintén egy lényeges terület Magyarországon. Én úgy gondolom, ezek a pluszbevételek idén is ésszerűbben lettek volna felhasználva ebben a formában, úgy, hogy a rászorulók is megkaphassák azokat a kiegészítéseket, amelyekre szükség van, illetve a béreket is lehetett volna ugyanúgy fejleszteni, ahogy önök fejlesztették.

Úgy gondolom, hogy a két párt között van egy komoly gondolkodásbeli különbség: amíg önök a szociálpolitikát helyezik előtérbe, nem gondolkodnak azon, hogy munkahelyet is kellene teremteni megfelelő mértékben, és olyan munkahelyet, amely megfelelő fizetést is ad azoknak, akik dolgoznak és dolgozni hajlandóak.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu