LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! Az adótörvények közreadását követően viszonylag gyorsan elemezni lehetett a jogszabályok változásának a következményeit.

Az MDF részéről eddig megszólalt képviselőtársaim, Font Sándor és Herényi Károly, tömören úgy fogalmaztak - így is lehet összegezni felszólalásaikat -, hogy ez a törvényjavaslat családellenes és középosztály-ellenes. Az elhangzott érveket a Nemzetpolitikai Társaság szakvéleményével is kiegészítve kívánom megerősíteni.

Miért családellenesek ezek az adóterhek? Köztudottan 1988-ban nem a teherbírás-arányos családi jövedelemadót vezette be az akkori kormány, hanem azt az adórendszert, ami lényegében csak a kereseteket adóztatta meg, attól függetlenül, hogy hány eltartott szorult erre a keresetre. Egészen 1998-ig úgy adóztatták meg a gyermeknevelésre szánt kereseteket a szülőknél, mint az élvezeti cikkekre vagy éppen külföldi utazásokra szánt jövedelmeket másoknál.

Teljesen magánüggyé vált a gyermeknevelés; nem csoda, hogy a Horn-korszakban rekordméretűvé vált a gyermekszegénység. Jövedelemstatisztikai adatok szerint a gyermekszegénység duplájára növekedett 1994-98 között. A rendszerváltást követő két kormány eltérő családpolitikáját markánsan jelzik azok az adatok, miszerint 1992-ben a két év alatti gyermekek 15 százaléka volt szegény, azaz az átlagjövedelem felét sem kitevő jövedelmi fejadagból élt, míg 1997-ben már 34 százalékuk, a 3-6 évesek 14 százaléka volt szegény 1992-ben, 26 százalékuk 1997-ben.

A hazai gyermekes családok sanyarú állapota a családellenes Horn-kormány idején nemzetközi mércével mérve is riasztó volt. A kormányzati ciklus vége felé az átlagjövedelem fele alatti jövedelmi fejadagból élt a magyarországi gyermekek 23 százaléka, míg Németországban és Franciaországban 7 százalék volt ez az arány, Finnországban és Svédországban csupán 3 százalék.

Ezt a rohamosan növekvő gyermekszegénységet állította meg a Fidesz-kisgazda-MDF-kormányzat. Nyilván először le kellett fékeznie ezt a folyamatot, majd megfordítania. Amikor most több kormánypárti képviselőtársam arról panaszkodott, hogy Magyarországon minden ötödik gyermek kénytelen gyermekszegénységben élni, akkor csupán azt felejtették el megemlíteni, hogy ez javuló eredmény, hiszen a Horn-kormányzat időszakában minden negyedik gyermek volt kénytelen gyermekszegénységben élni.

(16.50)

Azóta tehát nem növekedett, hanem csökkent a gyermekszegénység. Más adatok is erre utalnak. 1998-ban például az eltartott gyermekek 71 százaléka élt átlagjövedelem alatti háztartásban, 1999-ben 68 százaléka; ma kevesebb, mint kétharmada. Helyzetük tehát egyértelműen javult. Mint láttuk, tisztelt Ház, a gyermekek kétharmada az átlagosnál alacsonyabb jövedelmi nívón él, azaz egyidejűleg a gyermekek közel kétharmadának az átlagosnál jobban keresnek a szülei. Ez egy látszólagos ellentmondás. Bárki megértheti, ha belegondol abba, hogy a kiskeresetűek jelentős része még pályakezdő és család nélküli fiatal, míg a fizetési ranglétrán már magasabban állnak azok, akiknek több gyermekük van. Hiába magas a keresetük, a több eltartott miatt alacsony a jövedelmük. Ezt a hátrányos helyzetet enyhíti némileg a gyermekek után járó adókedvezmény, azaz közelíti az átlag felé az alacsony jövedelmű családokat.

Több, nem kellően tájékozott képviselőtársam figyelmébe ajánlom, hogy állításukkal ellentétben nem növeli, hanem mérsékli a jövedelmi különbségeket a gyermekesek adókedvezménye, egyszerűen amiatt, hogy lényegesen több kis jövedelmű veszi igénybe, mint nagy jövedelmű. Statisztikai csodák nincsenek, ha a gyermekek kétharmad része az átlagjövedelmi szint alatt él, akkor az adókedvezmények többségét is az átlagnál szerényebb jövedelműek vehetik igénybe. Ma tehát a gyermekesek adókedvezménye mérsékli a jövedelmi különbségeket, több ezer család jövedelmi adatai ezt igazolják. Ha tehát nem valorizálják, azaz nem tesszük értékkövetővé ezeket a kedvezményeket, akkor óhatatlanul ismét a gyermekes családok túladóztatását érjük el. Ismét visszajutunk a Horn-korszak gyermekszegénységi arányaihoz, aminek csökkentése terén oly nagy sikereket ért el a polgári kormányzat. Ez az előterjesztés családellenes felfogása miatt visszarendeződéssel, azaz a gyermekes családok tömeges elszegényedésével fenyeget.

Ne gondolja senki, tisztelt Ház, hogy kritikátlanul viszonyulok a polgári kormány, a Fidesz-kisgazda-MDF-koalíció családpolitikájához. Minden évben szóvá tettem, hogy változtassák meg a Horn-kormány családellenes helyi adóztatását. 1995-ben ugyanis úgy módosították a helyi adózásról szóló törvényt, hogy eltörölték, azaz megszüntették a nagyobb családok értelemszerűen nagyobb helyigénye utáni korábbi adókedvezményeket. 1995 után nagyon sok településen akár egyhavi keresetet is kifizettek adóban a gyermekes családok a gyermekszobák alapterülete után. Sajnos, az elmúlt években süket fülekre találtak indítványaim, azaz változatlan formában fennmaradtak a Horn-korszak gyermekszobaadói. Most ismét elmondom, hogy az utókor egyértelműen leméri majd a mai kormány fontossági rangsorát is, hasonlóan a korábbiakéhoz. Az előterjesztés 147. §-a nevesíti az istállók, azaz disznóólak, tyúkólak adómentességét, míg a gyermekszobák adómentessége szóba sem kerül.

Tisztelt Ház! Hamis és félrevezető az illetékek megnövelését indokló rész. Azt állítja ugyanis az előterjesztő, hogy Nyugat-Európában még ennél is magasabbak az illetékkulcsok. Nos, ez az állítás nem igaz, illetve csak a nem termelő és a nem lakás céljára fordítható örökség tekintetében felel meg a valóságnak. Tiszakécskéről kaptam a következő mondatot - idézem -: "A civilizált európai országokban nem zaklatják milliós örökösödési illetékekkel az özvegyeket és az árvákat, hiszen azok ugyanott laknak, mint korábban, hiszen lakni mindig kell valahol." Ehhez azt tehetjük hozzá, hogy több országban még az oldalági rokonok is illetékmentesen örökölhetnek lakóingatlanokat, amennyiben abba beköltöznek, s nem adják el. Magyarországon az örökségek túlnyomó része lakóingatlan, a létminimum része, azaz nyugat-európai mércével illetékmentes kellene hogy legyen. Mélységesen félrevezetőnek és felháborítónak tartom tehát az uniós gyakorlatra történő hivatkozást.

Végezetül, tisztelt Ház, szabadság és tulajdon - vallotta már 1990-ben a Magyar Demokrata fórum a Kölcsey Ferenc által megfogalmazott nemzetpolitikai célt. Minden tulajdon elleni lépés egyben az önálló egzisztenciát és az önálló gondolkodást megalapozó intézményrendszer elleni lépés, azaz a szabadság elleni lépés. A felemelt illetékkulcsok a tulajdon biztonságán nyugvó középosztály létérdekeit veszélyeztetik. Az elmúlt másfél évtizedben milliókat kényszerítettek saját lakás építésére, mert nem kaptak bérlakást, saját műhely, saját üzlet, saját föld, saját gép vásárlására, mert megszűnt a munkahelyük. Most, hogy belekényszerültek a tulajdonos állapotába, kemény illetékfizetési kötelezettségeket rónak ki rájuk és gyermekeikre, tulajdonukra hivatkozva. Tipikus tulajdonellenes felfogásnak vagyunk a tanúi.

Persze, ez a tulajdonellenesség szelektív, megkülönböztet. A nagy részvénytársaságoknak mint jó ideig halhatatlan jogi személyeknek, nem kell örökösödési díjat fizetniük, hogy ugyanott lakhassanak, ugyanazon a gépen dolgozhassanak, ugyanazon a telken és ugyanabban az épületben működhessenek. A középosztály ellen is irányul, versenyhátrányát növeli a megemelt illeték. Más országokban épp a versenysemlegesség miatt vagy egyáltalán nem kell fizetni a halandó személyek termelő tulajdonának öröksége után, vagy kell, de akkor erre az illetékre a részvénytársaságok is kötelezhetők illeték-egyenértékadó formájában. Sajnos, nálunk a középosztály-ellenes, kistulajdon-ellenes és nagytőkepárti törvénytervezet miatt nincs esély, úgy tűnik, egy ideig nincs is lehetőség a kistulajdon és nagytulajdon versenysemleges illetékkötelezettségeire.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu