SZALAY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselőtársam, Révész Máriusz! Nem tudom, hogy a rossz lelkiismeret okán van-e vagy valami más okból, de önök következetesen olyan ügyekben szólalnak meg meglehetősen hiteltelenül és ízléstelenül, amely megszólalásaikkal feltehetően az elmúlt négy év emlékeit szeretnék az emlékezetből kitörölni. Mert önök, akik két és fél éven keresztül egy kapavágást nem csináltak útépítésügyben, és négy év kormányzás alatt egy centi autópályát nem adtak át, most három hónap óta folyamatosan az útépítések ügyében szólalnak fel, totálisan hiteltelenül! És most ez a megszólalás, amit ön most az adóügyekben tesz, ugyanilyen fajta.
Ön számon kéri azt, hogy négy hónap kormányzás után nem teljesül a 18 százalékos adóígéret, amely egyébként nagyon falsul van idézve. Gondolom - következtetek az elhangzottakból -, hogy Béki Gabriella frakciótársnőm helyre tette önt. Önök semmiféle adócsökkentést nem hajtottak végre, noha masszív, egyszeri és nagyarányú adócsökkentést hirdettek a '98-as kampányukban!
Tehát én azt gondolom, hogy kicsit több szerénység és kicsit alacsonyabb és visszafogottabb visszhang illendőbb lenne az önök részéről, amikor megszólalnak, akár autópályaügyben, akár adócsökkentés ügyében. (Révész Máriusz: Fáj az igazság!) Fáj, önöknek! Gondolom, ezt akarják elfeledtetni. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés