ELNÖK: Szép jó reggelt kívánok kedves képviselőtársaimnak. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Köszöntöm jelen lévő képviselőtársaimat és köszöntöm minden honfitársamat, aki a rádión és a televízión keresztül figyelemmel kíséri mai napi munkánkat.
Az Országgyűlés őszi ülésszakának 9. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Béki Gabriella képviselő asszony és Herényi Károly képviselő úr jegyzők lesznek segítségemre.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabályban előírt szükséges számú aláírás csatolásával Áder János, a Fidesz képviselőcsoportjából, és más képviselők politikai vita megtartását kezdeményezték: "Merre tart Magyarország?" címmel. A politikai vita kezdeményezésére irányuló indítványt V/910. számon kapták képviselőtársaim kézhez.
Engedjék meg, hogy ismertessem a kialakított megállapodást a vita menetéről. Először a kormány képviselőjének nyilatkozatára kerül sor 40 perces időtartamban. Ezt követi az egyes képviselőcsoportok vezérszónokainak a felszólalása 20-20 perces időkeretben, majd a további képviselői felszólalások következnek a frakciók részéről a biztosított időkereten belül. Mindezt a napirendi ajánlás időrendje is tartalmazza. A vita végén a kormány képviselőjének válaszadására kerül sor 15 perces időtartamban.
Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy felhívjam figyelmüket a Házszabály időkeretre vonatkozó egyes rendelkezéseire. Eszerint a vita közben felszólaló kormánytag beszédidejét a kormánypárti képviselők idejébe bele kell számítani. Vita közben a kétperces felszólalásokat - a személyes érintettségre történő reagálás kivételével - bele kell számítani az időkeretbe, ugyanakkor az ügyrendi felszólalásokat nem kell az időkerethez hozzászámolni.
Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Most tehát a kormány tagjainak vitaindítójára kerül sor. Az erre biztosított 40 perces időkeretet a miniszterelnök úr és három miniszter használja fel.
Megadom a szót Medgyessy Péter miniszterelnök úrnak.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés