DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Tisztelt Ház! Én sem élek a két perccel. Nagy élvezettel hallgattam az egyrészről szakmai, másrészről pedig teljesen érthetetlen vitát. Eddig az volt a szokás, hogy ravasz ügyvédek a törvény megjelenését követően joghézagokat kerestek, és a joghézagok alapján megkísérelték oda vezetni a vállalkozót, ahol meg lehet kerülni a törvényt. Igen tisztelt szocialista Társaim! Önök beépítik a joghézagot, tudatosan. És ha ezt tudatosan teszik, ennek a felelősségét vállalni kell.
A mai vita arról szól, világosan és egyértelműen, nekem mint jogásznak, hogy nem is gondatlanságról van szó adott esetben, hanem szándékosságról van szó. És ez a szándékosság nem azt jelenti, hogy segítünk egy vállalkozói rétegen, nem! Hanem joghézagokat teremtünk, és ezeken a joghézagokon keresztülmenni, úgy tűnik, hogy még csak valamilyen büntethetőségi lehetőséget sem von maga után. Nem kellene ezt átgondolni?
Persze, hogy a szankciók megmaradnak - jól mondta ezt képviselőtársam -, csak nem lehet ellenőrizni. Ha már eleve be van építve az a lehetőség, hogy nincs mód, hogy ezt ellenőrizzék, akkor ezért a felelősséget annak kell vállalnia, aki a törvényt elkészítette és elfogadja. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés