HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én Tóth István képviselőtársammal nemigen szeretek vitatkozni, azt gondolom, hogy ő nagyon jó helyen van ott; mutatja azt, hogy az ellenzéknek legalábbis egy része szakmai viták helyett milyen színvonalon szokott vitatkozni. Én a Fidesz helyében persze ezen elgondolkodnék, de szerencsére nem azon az oldalon ülök.

Mindenesetre, hogy a hulladékgazdálkodási tervvel kapcsolatban volt-e részem az előző ciklusban vagy nem: körülbelül 40 módosító indítványt adtam be képviselőtársaimmal együtt a 2000. évben ehhez a törvényhez, sőt, még azt is el kell árulnom, hogy akkor az önök kormánya ebből jó néhányat el is fogadott, ez mutatja talán, hogy ezzel a kérdéssel foglalkoztam-e 2002 előtt vagy nem.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu