BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Amikor módosító javaslataimat társaimmal együtt, akik a hátrányos helyzetű térségek területfejlesztésében, munkahelyteremtésében érdekeltek, megfogalmaztuk, akkor még nem hittük volna azt, hogy Székesfehérváron is bekövetkezik az, amire senki nem számított, amiről az önkormányzati választások estéjén már néhányan tudtak, és ami a nemzeti ünnep napját követően a munkásgyűlésen már ki is hirdettethetett, azaz aki nem tudná, ez 3700 ember elbocsátását és az üzem kiürítését is jelenti egy multinacionális cég esetében.

A mi módosító javaslatunk a társasági törvény további javítását, továbbfejlesztését jelenti. Arról szól, hogy 3 milliárd forint értékű termék-előállítást szolgáló beruházás üzembe helyezését követően tíz évben lehetősége legyen 3 milliárd forint értékig terjedően az adó teljes összegét adókedvezményként igénybe venni. Ugyanígy szeretnénk, ha a beruházási adókedvezményt tovább finomítanánk és javítanánk, mert nem minden területen kell az EU-csatlakozást megelőzően EU-s normákat felvenni, elegendő az, ha a csatlakozás évében vagy az azt követő évben, ahogy ezt Orbán Viktor volt miniszterelnök úr is javasolta, egy átmeneti idő után szűnjenek meg ezek a kedvezmények.

Ha nem ezt tesszük, akkor gyakorlatilag a már fejlődésnek indult területeken is megkezdődik az elvándorlás, és nem igazolódik be az a teória, amelyet megfogalmaztunk a "Versenyben a világgal" című kiadványokban, hogy egy költségorientált, majd egy beruházásorientált szakaszt követi egy innovációorientált fejlődési szakasz. Nem igazolódik be, hiszen azokban a térségekben, ahol a költségek az általunk számítottat jelentős mértékben meghaladják, és mi mindannyian szeretnénk, ha jól fizető munkahelyek lennének, mindannyian szeretnénk, hogy az infrastruktúra fejlesztésével a logisztikai költségek csökkenjenek; így tehát a befektetőnek, legyen az magyar, vagy legyen az külföldi multinacionális cég, vagy kis- és közepes vállalkozás, véleményem szerint a hátrányos helyzetű térségekben, amit a jogszabályok meghatároznak, tovább kell javítani a befektetői szándékot. Erről szól a módosító javaslatunk.

Szeretném még azzal is kiegészíteni az egyik módosító javaslatunkban foglaltakat, emellett érvelni, és az államtitkár úr, a kormány figyelmét felhívni, hogy jelentős kedvezményeket kapjanak azok, akik még ebben az évben ezt a befektetést, beruházást megkezdik annak érdekében, hogy az a nagyon kedvezőtlen mérleg, amely kezd kialakulni ebben az évben is, és előrevetíti árnyékát a jövő évre is, azaz drasztikus mértékben csökkennek a külföldi befektetések, beruházások... - hogy ezt valamilyen módon megállítani lehessen.

Az államtitkár úr jobban tudja, mint én, hogy a költségvetésnek milyen haszna van ebből. Én csak azt tapasztaltam az elmúlt tizenkét évben, hogy ott, ahol jelentős önkormányzati és állami támogatással kialakult valami, azt nekünk meg kell tudni védeni, sőt egy következő fejlődési szakaszba kell eljuttatni, növelve a béreket, a jövedelmeket, lehetőleg egy magasabban kvalifikált és jobban fizető munkahelyet átmenteni és teremteni. Számításaink szerint pedig úgy Balassagyarmat és Békéscsaba vonalától keletre további szorgalmazásokat, erősítéseket kell tenni, különösen az országhatár közelében.

A nemzeti fejlesztési terv tartalmaz különböző víziókat. Úgy gondolom, hogy ha nem teszünk meg mindent annak érdekében, hogy a működő tőke továbbra is Magyarországot válassza, akkor nem a fejlődő, hanem a leszakadó változat valósulhat meg (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), amely tekintetében mindannyiunk abban érdekelt, hogy kerüljünk el. Erről szól a módosító javaslatunk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu