BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az első szakaszban benyújtott módosító javaslataimról: a 7. és a 18. sorszám alatt benyújtott javaslatokról kívánok néhány szót szólni.
A polgári kormány egyik javaslata volt, amit az Országgyűlés elfogadott, hogy azoknak a nyugdíjasoknak, akik a nyugdíjuk mellett munkát vállalnak, dolgoznak továbbra is, a nyugdíja adómentes legyen, ne kerüljön összevonásra akkor, amikor a személyi jövedelemadót be kell fizetni. Ezzel régi sérelmet sikerült orvosolnunk, hiszen olyan jövedelmet adóztattak meg korábban, amely jövedelem után egyébiránt már megfizették az adót a nyugdíjas munkavállalók.
A jelenlegi kormánynak az volt az elhatározott szándéka, hogy a minimálbéreket adómentessé teszi. Ezzel az elképzeléssel nagyjából egyet is értettünk, a kifogásainkat már elmondtuk, azokat nem kívánom megismételni. Szeretném felhívni arra a szocialista képviselőtársaim figyelmét, hogy a jelenleg benyújtott törvényjavaslat, amennyiben elfogadják, azt fogja eredményezni, hogy a nyugdíjasoknak, akik a nyugdíj mellett munkát vállalnak, havonta 1000 forint adót kell fizetniük, ugyanis őket nem illeti meg az a kedvezmény, amely egyébként a nem nyugdíjas munkavállalókat igen. Ez azt jelenti, tisztelt képviselőtársaim, hogy évente 12 ezer forint adót kell fizetnie a nyugdíjas munkavállalónak, ezzel pedig azt a 19 ezer forintot fogják elvenni önök, amit egyszeri segélyként már kifizettek a nyugdíjasok számára.
Ezért kérem, hogy bár a bizottságokban nem támogatták a javaslatomat, fontolják meg. Amennyiben kizárólag az a kifogásuk, hogy ezt egy ellenzéki képviselő nyújtotta be, akkor kapcsolódó módosító javaslattal talán korrigálható a dolog, hiszen hazánkban ma nagyon sok nyugdíjas vállal munkát a nyugdíja mellett. Talán nem kellene őket ezzel büntetni, és nem kellene azt visszavenni, amit az egyik kezükkel már odaadtak.
A 18. sorszám alatti módosító javaslatom szintén egy korrekciót kíván szolgálni, mégpedig a társasági adó hatálya alá tartozó társas vállalkozások, illetve az egyéni vállalkozók közötti különbségtételt szeretné korrigálni. A társasági adó hatálya alá tartozó vállalkozások minden szellemi termék után igénybe vehetik a kedvezményt, ugyanakkor az egyéni vállalkozókat ez a kedvezmény nem illeti meg. Nem tudom, mi ennek a különbségtételnek az oka, ezt a benyújtott törvényjavaslatban sem a versenyszabályok, sem pedig az egyéni vállalkozások támogatása, legalábbis ha ez a kitűzött cél, egyáltalán nem indokolja.
Ugyanez a helyzet az ingatlanok bővítésével, átalakításával, illetve a rendeltetés megváltoztatásával kapcsolatban. Nem értem, mi az oka annak, hogy a társasági törvény hatálya alá tartozó társas vállalkozások mindezen ingatlanfelújítások, -bővítések, -átalakítások és a rendeltetés megváltoztatása után igénybe vehetik az adókedvezményt. Ugyanennek az adókedvezménynek az igénybevétele az egyéni vállalkozókat kizárólag akkor illeti meg, ha felújítást végeznek.
A jelenleg benyújtott törvényjavaslat megítélésem szerint igaztalanul és méltánytalanul bánik az egyéni vállalkozókkal, hiszen ezzel olyan hátrányos helyzetbe hozza őket, ami egyáltalán nem szolgálja azt a célt, hogy az egyéni vállalkozások száma bővüljön, és minél többen vegyenek részt a különböző feladatok, a különböző beruházások megoldásában.
Ezért arra kérem kormánypárti képviselőtársaimat, hogy bár a bizottsági üléseken nem támogatták a benyújtott javaslatokat, fontolják meg még egyszer, és ha csak az apparátus figyelmét kerülte el ez az ellentmondás, akkor tegyék meg azt a vállalkozók támogatása érdekében, hogy támogatják a benyújtott javaslatokat.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés