DR. DORKOTA LAJOS (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A Dunaferr valóban nehéz helyzetben van, ebben egyetértünk, 1991-től, hiszen alultőkésítetten indították el a részvénytársaságot, és 2001-ben ez a hiány már 60-64 milliárd forint volt, amely ma 70 milliárd körül tart. A foglalkoztatással kapcsolatos elképzeléseket, nyilvánvaló, valamennyien támogatni tudjuk.
A probléma ott merült fel, hogy időközben Székesfehérvárott az IBM kivonult, 3700 munkahely szűnik meg november 30-áig. Amennyiben a Dunaferrben a privatizációt valósítják meg, és nem készülnek el ezzel egy időben a fejlesztések, gondolok a hídra és az útra, akkor nagy probléma van, hiszen a megyére 7 ezer munkahely megszűnését szabadítják rá, ami megítélésem szerint kezelhetetlen. Tehát mindenben fogjuk önöket támogatni, ami a munkahelyek teremtését és megtartását fogja biztosítani.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés