DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magam is egy elvi megközelítésű kérdéshez nyújtottam be Horváth Zsolt képviselőtársammal módosító javaslatot. Itt az előző vitában, a kétpercesekben sok minden elhangzott, olyan Veres János képviselőtől, hogy: itt hagyott gondokkal kell küszködni, aztán Farkas Imre képviselő úr az előző ciklus döntéseire hivatkozott, majd a fideszes Tóth Ferenc képviselő érintette a pedagógusok adójóváírási lehetőségét, annak a növelését.
Magunk a 168. pontban azt a javaslatot tettük, hogy az egyéni vállalkozó háziorvosok a jogszabályban előírt képzési kötelezettségüket végül is igazolt kiadásként tekinthessék. A bizottságok sem támogatták, és ami az alapgond, hogy 1987 decemberében fogadtak el egy törvényt, mindenki emlékszik, akkor a Horn-Kuncze-kormány volt kormányon, ez volt az egészségügyi törvény. Ez az egészségügyi törvény és a csatlakozó rendeletei ránk maradtak '98-tól. Ebben a törvényben szerepel két olyan dolog, ami miatt ezt a javaslatot mi megfogalmaztuk. Az egyik, hogy az alapellátásban dolgozó kollégáknak előírták a szakvizsgát, az alapellátási szakvizsgát, amelyet '98-ig kellett megszerezniük - ez egy folyamatban lévő képzési rendszer lezárásának a határnapja volt.
Ugyanez a törvény írta elő azt is, nemcsak az orvosoknak, nemcsak az alapellátásban dolgozó orvosoknak, de az egészségügyben képzettséggel dolgozók számára is, hogy ötéves, teljesen jogosan megkövetelhető tudásmegújító programon vegyenek részt. Ennek a részletes szabályozása már azt írta elő - a korszerű oktatást kreditekben mérik -, hogy egy kreditrendszerben ennek a felét tanfolyamos - háziorvos gyakorlatilag mindenütt található, tanfolyamos képzés pedig vagy az egyetemeken, vagy néhány centrumban - kurzusokon szerezzék meg. Akik ismerik egy egyhetes kurzusnak, tanfolyamnak a lakhatási költségét, a megélhetési költségét, a jövedelemkimaradást, hiszen itt olyan kollégákról van szó, akik vállalkozók, tehát nekik kell a helyettesről gondoskodni, nagyjából becsülhető a költség. Azt hiszem, most már az egészségügyi béremelés után a megemelt bértételek sem - a vállalkozók nyilván a közalkalmazotti táblához illesztett bértételeket fizetnek ki - teszik lehetővé azt, hogy valódi, érdemi továbbképzésen valaki saját költségén részt vegyen.
Javaslatunkat sokszor megvitattuk a szakmai szervezetekkel, a jelenleg kormányzó pártok szakmai képviselőivel is, ennek ellenére mégsem támogatja a jelenlegi kormány ezt a javaslatot - ez valahol magyarázhatatlan. Nagyon kíváncsi lennék, hogy ki mivel tudja ezt magyarázni, hogy az az ötezer kolléga, akinek teljes joggal szinten kell tartania a tudását, miért nem igazolt kiadásként számolhatja el, mint vállalkozó, a képzésére, a továbbképzésére fordított összeget. Számomra ez érthetetlen.
Remélem, hogy magyarázatot fogok kapni valakitől erre is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés