DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Képviselő úr, azt gondolom, a korrekt parlamenti magatartáshoz az is hozzátartozik, hogy ön nem ad olyan állítást az én számba, amit nem mondtam. Én nem azt mondtam, hogy azzal a konkrét eljárással nem értek egyet (Dr. Kontrát Károly: Egyetért? - Dr. Salamon László: Egyet!), hanem azt mondtam szó szerint... Képviselő úr, amit ön állított, az az én számomra nem bizonyított. Meg fogom vizsgálni, meg fogom vizsgáltatni, de amit ön állított, azt jogorvoslati eljárásban egyébként megfelelő módon el lehet rendezni. Ön olyan állításokat fogalmazott itt meg, amelyek bizonyítottsága sem a nyilvánosság számára, sem az én számomra nem áll fenn. Azonban olyat ne tessék állítani, amit én nem mondtam, ez nem tartozik hozzá a korrekt parlamenti magatartáshoz!

(12.10)

Én azt mondtam, és szeretném azt megerősíteni, hogy bárki, legyen akár őrizetben, legyen akár később vádlott vagy elítélt belőle, az emberi méltósághoz való joga megvan, és ezt garantálni kell. Én ezzel egyetértek, és belügyminiszterként mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ez minden egyes eljárásban így legyen.

Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu