ELNÖK: Megköszönöm a jegyző úr megemlékezését. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Megkezdjük mai munkánkat.

A bizottsági elnöki értekezlet alapján tárgysorozatba-vételre, illetve ajánlás elkészítésére kijelöltem a bizottságokat. Érdeklődő képviselőtársaim a bizottsági főosztályon, a főemelet 2. számú szobában kapnak erről tájékoztatást.

Tisztelt Képviselőtársaim! Bejelentem, hogy Várhegyi Attila 2002. október 8-án lemondott képviselői megbízatásáról. Bejelentem továbbá, hogy az MSZP képviselőcsoportja Kovács Lászlót, az MDF képviselőcsoportja pedig Szászfalvi Lászlót a mai ülésnapra frakcióvezető-helyettesnek megválasztotta.

Tisztelt Országgyűlés! A mai napon a kormány nevében felszólalásra jelentkezett Lamperth Mónika belügyminiszter asszony, "A helyi és kisebbségi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásáról" címmel. Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a kormány tagjai a Házszabály 51. §-ának (2) bekezdése értelmében 5 perces időkeretben jogosultak felszólalásra, és a képviselőcsoportok vezetői 2-2 percben kaphatnak felszólalási lehetőséget e tárgyban.

Öné a szó, belügyminiszter asszony.

Forrás: parlament.hu