FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amit Lezsák Sándor elmondott, biztosan nyomokban úgy igaz, de azért szeretném mondani, hogy ezek az illetékre vonatkozó összegek eddig is fennálltak, tehát azért ezzel a kritikával kell fogadni az előző négyéves tevékenységet is. Amiben most az előterjesztés változtat, hogy 15 millió forint összeghatár fölött emeli meg az illetékeket. Lehet, hogy ez nem szép dolog, és lehet, hogy sokak számára nem is annyira kedvező, de úgy gondolom, hogy a lakosság nagy többségét ez a 15 millió forintos összeghatár nem érinti, tehát a lakosság nagy többsége számára nem fog illeték- és ajándékozási teher jelentkezni.
Még egyet szeretnék hozzátenni ahhoz a javaslathoz, amit most Lezsák képviselő úr támogat. A javaslat nem is jól van egyébként leírva. Tehát javaslatba lehet venni, hogy a 153. § elhagyását javasolják, de ha megnézi a képviselő úr, a leírás teljesen rossz, mert a lakástulajdonra vonatkozó illetékek összege is együtt szerepel itt, és nem mondja meg, hogy az illeték általános mértékéről vagy a lakástulajdon-szerzés illetékének a mértékéről van szó; és ebben a javaslat következetes, tehát minden pontja rossz. Úgyhogy ezt a javaslatot formai szempontból sem lehetne támogatni.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés