GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak folytatom azt, amit Farkas Imre képviselő úr mondott, és azt gondolom, hogy Lezsák képviselő urat is ez zavarhatta meg, hogy itt mindent összeöntöttek. Mert képviselő úr, amiről ön beszélt, az nem állja meg a helyét, a törvényjavaslatban valójában az van, hogy az örökhagyó gyereke, házastársa, szülője részére - hadd ne folytassam ezeket a kategóriákat, ezeket ön ismeri - lakástulajdon-szerzés esetén 15 millió forintig mindössze 2,5 százalékos az illeték mértéke, és csak a 15 millió forinton felüli résznél lesz 6 százalék. Hasonlóan kedvezményes kulcsok vannak lakástulajdonnál az örökhagyó első csoportba tartozó hozzátartozói esetén, és minden más örökös esetén is legfeljebb 8 és 12 százalék az, amiről szó van. Tehát az a formai ok, amiről Farkas képviselő úr beszélt, teljesen természetes, hogy ez így semmiképpen nem elfogadható, de valójában az, amit ön elmondott, még nem is állja meg a helyét. Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu