KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A 81. számon benyújtott módosító javaslatomhoz szeretnék hozzászólni.

Módosító javaslatom értelmében a törvényjavaslat 149. §-ában a Htv. 52. § 26. pont b) pontja a következőkben módosul. Az a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott mezőgazdasági őstermelő számít vállalkozónak, akinek őstermelői tevékenységéből származó bevétele az adóévben a kormány által javasolt 350 ezer forinttal szemben az 500 ezer forintot meghaladja. Ezzel a módosító javaslattal a kormány figyelmét szerettem volna felhívni arra, hogy a 250 ezer forintos eddigi mentesség, ami 1996 óta van érvényben, már túl alacsony. Azóta a felvásárlási árak a növénytermesztésben és állattenyésztésben közel megduplázódtak, így az őstermelői tevékenység mennyiségi szinten tartásához indokolt az 500 ezer forintos határ.

Induló családi gazdaságok esetén is nagy segítség lehet a megemelt összeghatár, hiszen ha a családi gazdálkodónak és a családi gazdaságban nem foglalkoztatottként közreműködő családtagoknak e tevékenységből származó bevétele egy főre vetítve az adóévben nem éri el az 500 ezer forintot, akkor e bevételből nem kell jövedelmet számítania. Például egy négyfős családi gazdaság 2 millió forint árbevételig lehet adómentes, ha búzát termelnek, százezer forint hektáronkénti árbevétel esetén 20 hektárig nem kell hogy adót fizessenek. Ez valóban segítség lenne az induláshoz.

A kormánypárti képviselők 140. számon be is nyújtottak egy módosító javaslatot, amely szerint a törvényjavaslat 296. §-ának (3) bekezdése h) pontjában a személyi jövedelemadóról szóló törvény 23. §-ának és 78/A. §-ának (4) bekezdésében 250 ezer forint helyett a kormány által javasolt 350 ezer forint 500 ezer forintra módosul. Ezt hozzám hasonlóan a szükséges valorizálással indokolták.

A módosító javaslatot a gazdasági bizottság és a mezőgazdasági bizottság is támogatta. Az én módosító javaslatom szavazásánál a mezőgazdasági bizottság ülésén Orosz Sándor képviselő úr hozzászólása így hangzik: "Egy kérdésem van. A munkacsoport álláspontja úgy szól - és ezért a Magyar Szocialista Párt képviselői benyújtottak egy módosító indítványt -, hogy 350 ezerről 500 ezerre javasoljuk emelni az őstermelői adómentes összeghatárt. A kérdésem az, hogy hogyan viszonyul ez a két javaslat egymáshoz. Tehát a másik törvénynél ez így van? Értelmezhető-e úgy a dolog, hogy aki át mond, annak bét is kell mondania?"

A Pénzügyminisztérium képviseletében jelen lévő Kovács Attila úr a következőket mondta: "A helyiadó-törvényben a vállalkozó definíciójánál a tervezet jelenleg 350 ezer forintot tartalmaz a mezőgazdasági őstermelő esetében. Természetesen a helyiadó-törvény próbál igazodni, szinkronban lenni a személyi jövedelemadó-törvénnyel, és abban az esetben, ha a jövedelemadó-törvény 500 ezer forintra emeli ezt a határt, akkor mi is csatlakozni fogunk ehhez."

(19.10)

Orosz Sándor képviselő úr a következőket válaszolta: "A javaslat tartalmilag támogatható, de leírt formájában sajnos azért nem, mert a magyar nyelv helyesírása értelmében az 500 ezer előtt a határozott névelő nem az "a", hanem az "az", ezért akkor jár el helyesen a bizottság, ha ennél tartózkodik, és az előbb említett oknál fogva, összhangban azzal a törekvéssel, miszerint legyen 500 ezer az adómentes határ, ezt egy, az általam megjelölt hiányosságot kijavító önálló bizottsági indítvánnyal pótolja, ezt pedig elfogadja. Nem tudom, érthető volt-e." - idézet vége.

Ezek után szavazáskor a látható többség tartózkodott, ketten még mindig ellene szavaztak. Az említett bizottsági indítványt meg is fogalmazták, de az valószínűleg sértette volna az önérzetüket, hogy az én 81. számú módosító javaslatomhoz kapcsolják.

Egyúttal felhívom a kormánypárti képviselők figyelmét arra is, hogy a T/945. számú törvényjavaslat 5. § (7) bekezdésének b) pontja szerint magánszemély nem tehet adóbevallással egyenértékű nyilatkozatot, ha őstermelő volt, és tevékenységéből származó bevétele a 350 ezer forintot meghaladta. Aki át mond, ne csak bét, hanem cét is mondjon! Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu