LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy gondolom, aki hallgatja ezt a mai vitát, ami itt a parlamentben folyik, és figyelemmel kíséri, hogy mi is vár erre az országra a következő évben vagy az utána levő években, és kicsit tud számolni, az nagyon elkeseredik, hiszen egy óriási visszalépésnek lehet a kezdete, ahogy itt számolgatunk, mert egy csomó szolgáltatásnak felmegy az ára, ha csak egy párat mondunk, amit elmondott Tállai képviselőtársam, szállítás, raktározás, ami minden egyes fogyasztási cikkre kihat, és nem is picit, a személyszállításra szintén. Ha megnézzük azt, hogy milyen bérnövekedéssel számol a kormány a következő évben, akkor már sokkal komolyabb a probléma.

Úgy gondolom, a tervezett infláció sem lesz az, amit önök mondtak, és most szeretnék az államtitkár úr jó két órával ezelőtti hozzászólására reagálni, hiszen azt mondta, hogy az előző kormány az alultervezett infláció különbözetét lenyelte, eldugta. Mi történt '95-ben, amikor önök 18 százalékra tervezték, és majdnem 30 százalék volt az infláció? Azzal a pénzzel mi lett, ami picit nagyobb volt, nagyságrendekkel is nagyobb lehetett? Erről önök mindig igencsak elfeledkeznek.

(18.30)

Na de, maradjunk a mostani adótörvényeknél. Én úgy gondolom, hogy Tállai képviselőtársamnak teljesen igaza van, hogy most kétkezi rablás következik: a nyugdíjasoknak odaadták a 19 ezer forintot, a közalkalmazottaknak is adtak most egy egyszeri béremelést, és január 1-jétől az áfaemeléssel az emberek majd fizethetik az árakban és a szolgáltatásokban azt, amit most jótékony szívvel az önkormányzati választások előtt szétosztottak.

(Az elnöki széket dr. Szájer József, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

És én arra leszek majd kíváncsi, hamarosan megkapjuk a költségvetés tervezetét, hogy abban mi lesz. Remélem, hogy abban nem lesznek ekkora csapdák. Köszönöm. (Taps az ellenzék soraiban.)

Forrás: parlament.hu