LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hamarosan kiderül, hogy mennyit is ér Farkas Imre képviselőtársam támogatása, és ez jogosít fel engem arra, hogy Font Sándor MDF-es képviselőtársam két javaslatát megindokoljam, főleg felhangosítsam. E két javaslatot a 62. és 64. sorszám alatt lehet megtalálni, és egyébként mindkét javaslat rokonítható Lasztovicza Jenő és Vincze László képviselőtársaim javaslatával, de ahogyan helyesen jelezte ezt Farkas Imre képviselő úr, azért talán a kettő között van, és minden bizonnyal elfogadható lesz.

Magam is olyan választókerületben élek, ahol viszonylag sok szőlőt és gyümölcsöt termelnek mind a gazdaságokban, mind a kiskertekben, és sajnos az itt élők többsége az átlagosnál lényegesen szerényebb jövedelmekkel rendelkezik. Tehát nagy az értéke a pénznek, ezért amit csak lehet, természetben termelnek meg és fogyasztanak el a családok, hogy mentesüljenek a pénzkiadás alól. Úgy gondolom, mind Vincze képviselő úrnak, mind Farkas képviselő úrnak hasonló élményei vannak a választókerületben.

A szőlőnek és a gyümölcsnek a piacon kevésbé eladható részét tehát nem dobják ki, hanem ebből törkölyt és gyümölcspálinkát főzetnek. Mivel kevés a háztartások pénztartaléka, minden nagyobb jövedékiadó-emelés azzal a veszéllyel jár, hogy sokan inkább a zugfőzés lehetőségeit keresik. Bács-Kiskun megye hagyományosan elöl jár az illegális főzés területén.

Értem én azt is, hogy meg kell adóztatni a bérfőzetést, de ennek az adónak nemcsak az égetett szeszes italok áraihoz kell idomulnia, hanem a lakosság pénztartalékaihoz is. Bérfőzni ugyanis általában csak saját szükségletre szoktak, azaz nincs olyan termékeladás, aminek a bevételéből megtérülhetne ez az adó.

Font Sándor képviselőtársam az előterjesztett adómértékekhez viszonyítva mintegy 4 százalékkal kevesebb adó fizetését javasolja az ajánlás 62. pontjában leírt módosító javaslatában. A saját fogyasztás adóját mintegy 10 százalékkal mérsékelné az előterjesztéshez viszonyítva. Maga az adóemelés még ennek figyelembevételével is nagymértékű, ezért valószínűleg sokan keresik majd a zugfőzés lehetőségeit. Ha túl nagy az adóemelés, akkor egyfajta társadalmi megértés is kíséri ezt a törvénytelen magatartást.

Nem szabadna egy ilyen hozzáállásnak szélesebb rétegekben kialakulnia, ezért is kérem MDF-es képviselőtársam 62. és 64. pontban javasolt indítványainak elfogadását, és nagyon biztatónak tartom Farkas Imre képviselőtársamnak kormányzati oldalról elhangzott gondolatait.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu