LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak nagyon röviden. Elismerem Szabó Lajos képviselőtársam hozzáértését és a magam felületes vizsgálódása Vasszilvágy és néhány Vas megyei településen ezek szerint valóban felületes lehetett, de egy törvény nem egy esztendőre szól, és vélhetően nem akarják minden esztendőben megemelni. Gondolom, két esztendő, három esztendő múlva azért emelkednek a lakások értékei ott Vas megyében is, és bizony akkor nagyon nehéz lesz majd szinkronban lenni ezzel az illetéktörvényi emeléssel. Egy.
(19.30)
Kettő: nemcsak a lakásokról van szó, például kis üzemekről is szó van. Bizony igen nehéz helyzetbe kerül az a gyerek, aki folytatná a papa szakmáját, átvenné azt az üzemet, és bizony nagyon nehéz helyzetbe fog kerülni éppen az illetéktörvény miatt.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés