MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Ház! A módosító indítványunkat, amely a kombinált áruszállítás adókedvezményével kapcsolatos, azért nyújtottuk be, mert az előterjesztő csökkenteni kívánja a kombinált áruszállításhoz fűződő adókedvezményeket, illetve szigorúbb feltételekhez köti. Úgy gondoljuk, hogy ez, habár valószínűleg nem túl nagy összegről van szó, ezt konkrétan az előterjesztők a bizottsági tárgyalásokon nem tudták megnevezni, de nagyon rossz üzenete van, hiszen minden kormány deklarálta azt, hogy a kombinált áruszállítás, tehát a közúti áruszállításról a vasúti áruszállításra történő áttérést és a vasúti áruszállítás fejlesztését mindenképpen szükséges támogatni. Ehhez képest a jelenlegi módosítás pontosan egy ellenkező szándékot takar, azaz a kombinált áruszállítást jobban meg kívánják fizettetni.

Ezért minimálisan azt javasoljuk, és ezt tükrözi a módosító javaslat, hogy állítsák vissza az eredeti feltételrendszert, azaz a gépjárműadókról szóló törvény 8. §-a (5) bekezdésének változatlanul hagyását javasoljuk, hiszen - mint említettem - semmiképpen nem üzenhetjük meg azt, hogy szigorítjuk a kombinált áruszállítás feltételeit, sőt iparkodni kellene azon, hogy javítsunk, hiszen az előző években kismértékű fejlődés megtörtént, egész Nyugat-Európában küszködnek ezzel, mondhatnám azt is, hogy általában az EU-jogharmonizációnak nem felel meg az ilyenfajta adókedvezmény csökkentése.

Az előterjesztők arra hivatkoztak, hogy azért van rá szükség, mert pontosan az EU-jogharmonizáció miatt növelni kell a tehergépjárművekre vonatkozó adókat. Ez bizonyára így van, viszont továbbra is úgy gondoljuk, és ezért tartjuk fenn a módosító indítványunkat, hogy nem pont a kombinált áruszállítás terén kellene ezt megtenni, hanem más képlet vagy más számítási mód alkalmazásával, ha már mindenképpen indokolt. Ezért javasoljuk azt, hogy hagyják változatlanul, ne csökkentsék a kombinált áruszállításnak, tehát a vasúti és a közúti kombinált szállításnak az adókedvezményeit.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu