NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Az MSZP választási programjában az önkormányzati közigazgatási reform egyik sarkalatos kérdése a kistérségek megerősítése szervezeti és hatásköri szempontból egyaránt. Ugyanezen program a közigazgatási funkciók mellett a kistérségek területfejlesztési, -rendezési feladatait is hangsúlyozza, fejlettségi szintjüknek megfelelő mértékben és finanszírozás mellett. A kistérségek, településszövetségek forrásait a regionális önkormányzatok forrásai mellett a települési helyi adók, a helyben képződő szja átengedésében fogalmazza meg a program.
A célkitűzéssel alapvetően egyetértek, mindezek azonban számos kérdést vetnek föl. Mikorra várható az önkormányzati hatáskörök reformja? Az önkormányzati hatásköri reform alapfeltétele a regionális önkormányzatok létrehozásának. Vajon ez 2006-ig várat majd magára? Ha csak 2006-ban, a regionális önkormányzatok felállásával számíthatunk az önkormányzati hatáskörök reformjára is, addig milyen módon erősíthetőek meg a kistérségi hatáskörök anélkül, hogy ne csorbuljanak a helyi és a területi önkormányzati hatáskörök? Honnan származtathatóak a kistérségi feladatok finanszírozásának forrásai úgy, hogy a helyi önkormányzati bevételeket ne vegye igénybe?
Ha a kistérségeknek nincsenek megfelelő hatáskörei, központi finanszírozást a működtetésükhöz nem kapnak, a még fel nem álló regionális önkormányzatok értelemszerűen a feladataik ellátásához decentralizált forrást juttatni nem tudnak, hogyan készülnek fel a közigazgatási, területfejlesztési és integrációs feladataik ellátására, amelyeket a kormányprogram számukra mint alapvető egységek számára előír?
Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés