RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha ironikus akarok lenni, akkor azt kell mondjam, hogy igen sokat rontottak az ország gazdasági helyzetén az elmúlt fél évben. Hiszen gondoljuk meg: például Burány Sándor és hét másik szocialista képviselő 2001-ben lehetőséget látott arra, hogy 2 millió forintnál kezdődjön a legfelső adósáv; fél évet kormányoztak, és ez most már, két évvel később csak 1 millió 350 ezer forintnál tud elkezdődni, egy év alatt. Tehát azt kell mondjam, hogy bizony, úgy tűnik, hogy semmiképpen nem előrement az ország. (Tállai András: Ennyit ér a szava!)

De ugyanezt elmondhatom, hogy 2001 őszén beterjesztették azt, hogy legyen ingyen tankönyv 2002-től, a kampányban meg is ígérték, majd pedig a kormány nemrég hozott egy döntést, hogy 2006-ig sem valósul meg, és lehet sorolni ezeket az ígéreteket.

Tisztelt Ház! Még egyszer mondom, hogy azokat az ígéreteket vesszük számba, amiket önök a kampányban megfogalmaztak. Önök azt mondták, hogy az tűrhetetlen és elfogadhatatlan, hogy az átlagbér a legmagasabb adósávban adózzon. Most pedig fel vannak háborodva, amikor azt mondjuk, hogy tisztelt hölgyeim és uraim, tisztelt kormánypárti képviselők, önök egy évvel ezelőtt, fél évvel ezelőtt ezt elfogadhatatlannak nevezték, ezzel álltak ki a társadalom elé, azt mondták, hogy ez tűrhetetlen, hogy így van. Megválasztották önöket képviselőnek, és az embereknek szembesülni kell azzal, hogy bizony ez a következő évben is így lesz, mert valamiféle gazdasági racionalitása azért van ennek a dolognak. Ráadásul az adósávok nem változtak úgy, ahogy ígérték.

És még egyszer elmondom, mert Veres képviselő úr is elmondta, hogy a kormányszóvivő tegnap bejelentette, hogy január 1-jétől egyetlen fillérrel nem fognak a közalkalmazotti bérek emelkedni. Még egyszer mondom: január 1-jétől nem fognak a közalkalmazotti bérek emelkedni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Mindent nem lehet megoldani az adótörvények módosításával.

Tisztelt Képviselőtársaim! Figyelembe kell venni ezeket az egyéb szempontokat is. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.)

Forrás: parlament.hu