VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Örülök, hogy Farkas Imre képviselő úr elviekben támogatja a mi indítványunkat. Azért is örülök, mert ismerem, hogy kevésbé, illetve részben nem akkora gyümölcstermesztő hely képviselője, mint jómagam, és ennek ellenére mégis pártolja ezt a javaslatot. Nemcsak ehhez a dologhoz kellene kapcsolódni, hanem örülnék, ha például Kékkői úr javaslatához is támogatólag állna Farkas Imre képviselőtársam, és akár egy kapcsolódó módosító javaslattal még tovább tudná esetleg emelni a Kékkői Zoltán által felvázolt, gázolajtermékkel kapcsolatos igénylési lehetőséget.
Ez annál is indokoltabb, mert a mezőgazdasági gépek elöregedőben vannak - most elsősorban az erőgépekről beszélek -, az időjárás pedig annyira mostoha volt, hogy a talajszerkezet és egyéb adottságok miatt csak fokozott, plusz üzemanyag-felhasználással tudtak ezek üzemelni.
Sajnálatos módon a gazdahitelek leblokkolása is tulajdonképpen ezt az öregedő gépparkot igyekezett konzerválni. Voltak olyan gazdák, akik elutasítást nyertek a gazdahitel igénylése kapcsán, pedig tulajdonképpen már szerződésük is volt, meg minden volt, neveket tudok felsorolni. Eladták a régi gépparkot, és ott álltak hoppon maradva a learatatlan gabonával. Hogy aztán most velük mi lesz, rajtuk már ez a gázolaj-igénylési javaslat sem fog tudni igazán segíteni, egy más dologban kellene őket megsegíteni. Köszönöm képviselőtársam támogatását. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés