DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Ha már ilyen jó napunk van, ismételten örömet szeretnék önnek okozni azzal, hogy az ön által 7. sorszám alatt jegyzett módosító indítvány, amelyben valóban egy nyomatékos megerősítés, a "figyelembevétel" helyett az "alkalmazza" kifejezés szerepel, amit ön a módosító indítványában megcéloz, a kormány támogatását élvezi.
És ennek kapcsán engedje meg, hogy utaljak arra, hogy az, ami az előző országgyűlési ciklus alatt benyújtott országos hulladékgazdálkodási terv több kötetét illeti, tehát az ágazati programokat, amit ön hiányol, az nem volt beterjesztve az Országgyűlés elé, azt mint háttéranyagot kapták meg a környezetvédelmi bizottság tagjai - csak ők kapták meg, és senki más. Ezek a háttéranyagok nyilvánvalóan ehhez a hulladékgazdálkodási tervhez alkalmazkodva meg fognak jelenni azzal a nyomatékosított szövegezéssel, amelyet ön a módosító indítványában álláspontom szerint helyesen megfogalmazott, és amelyet, ismétlem: a kormány támogat is.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés