DR. PUSZTAI GYULA, a rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A rendészeti bizottság az október 9-ei ülésén tárgyalta a bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről szóló T/990. szám alatt benyújtott törvényjavaslatot. A bizottság a törvénytervezetet 12 igen és 8 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartotta.

A vita során elsődlegesen kérdések merültek fel abban a tekintetben, hogy a törvényben foglaltak mennyire illeszkednek be az eddigi bűnüldözési gyakorlatunkba, elfogadása és alkalmazása esetén milyen új kihívások várnak a magyar bűnüldöző szervekre. Abban egységes volt a véleményünk, hogy az európai uniós csatlakozásunkat követően a határokon átnyúló bűnözés, különösen a szervezett bűnözés elleni fellépés sikerességét az szolgálhatja, ha a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás szervei egymással hatékonyan együttműködhetnek, illetve tevékenységüket meghatározott feltételek érvényesülése esetén saját államuk határain túl is folytathatják. A kérdések elsődlegesen abból fakadtak, hogy a törvénytervezet a bűnüldöző szervek együttműködésének belső jogi alapjait teremti meg; a konkrét részletes szabályokat azok a kétoldalú szerződések fogják majd tartalmazni, amelyek ma még nem ismertek, illetőleg az előkészítő tárgyalások folyamatban vannak.

Ugyancsak értelmezési problémát jelentett, hogy a tervezet a magyar büntetőeljárás sajátos tagozódása miatt büntetőeljáráson kívüli szakaszokban engedi meg a bűnüldöző szervek közvetlen együttműködését. Amennyiben a büntetőeljárás keretében történik az együttműködés, az továbbra is az igazságügyi jogsegély keretében fog történni. Éppen ezért a bizottság felhívta a kormány figyelmét, hogy a jogharmonizáció keretében elengedhetetlen a jogsegélyről szóló törvény módosítása. Ugyancsak szükségessé válik a nemzetközi bűnügyi együttműködési központ tevékenységének áttekintése és szakmai, személyi feltételeinek erősítése.

A bizottsági ülésen több olyan kérdés is felmerült, amelyet az általános, illetve részletes vita keretében még pontosítani indokolt. Így például a bűnüldöző szervek körébe tartozik-e az APEH Bűnügyi Igazgatósága vagy az Ügyészségi Nyomozó Hivatal? Elegendőek-e a jelenlegi tervezett garanciális szabályok a külföldi hatóság Magyarország területén eljáró tagjának ténykedésével kapcsolatosan, például a kényszerítő eszközök alkalmazása vonatkozásában?

Mindezekre figyelemmel azért a bizottság úgy ítélte meg, hogy a törvénytervezet alkalmas az általános vitára. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu