VADAI ÁGNES (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Október 24-én ünnepeltük az egyesült nemzetek napját. Bár Magyarország figyelme ma az európai uniós csatlakozásra koncentrálódik, mégsem felejthetjük el, hogy az ENSZ mit jelent a világ és hazánk számára. A nemzetközi szervezet alapokmányának preambuluma a mai, új biztonsági kihívásokkal teli világban válik csak igazán fontossá. A bevezető a következőket mondja:
"Mi, az egyesült nemzetek népei, elhatározván azt, hogy megmentjük a jövő nemzedékét a háború borzalmaitól, amelyek életünk folyamán kétszer zúdítottak kimondhatatlan szenvedést az emberiségre, hogy újból hitet teszünk az alapvető emberi jogok, az emberi személyiség méltósága és értéke, a férfiak és nők, valamint a nagy és kis nemzetek egyenjogúsága mellett, hogy megteremtjük azokat a feltételeket, amelyek mellett az igazságosság és a nemzetközi szerződésekből, valamint a nemzetközi jog egyéb forrásaiból eredő kötelezettségek iránti tisztelet fenntartható, hogy előmozdítjuk a szociális haladást és a nagyobb szabadság mellett az életfeltételek javítását, és hogy ebből a célból türelmet gyakorlunk, és egymással jó szomszédként, békességben élünk együtt, egyesítjük erőinket a nemzetközi béke és biztonság fenntartására."
Ismert tény, hogy az ENSZ a második világháború utáni nemzetközi struktúrára szerveződött. Az utóbbi években több, a világ békéjét veszélyeztető válság bebizonyította, hogy az ENSZ nélkül nem lehet békét teremteni, de a kialakult szervezeti felépítés és döntéshozatali mechanizmus nem alkalmas a gyors és hathatós fellépésre. A megújult világszervezetre szükség van, az alapokmányában megfogalmazott célok és elvek megőrzése pedig minden demokrata feladata.
Tisztelt Miniszter Úr! Mindezek tudatában kérdezem öntől, hogy milyen konkrét lépések születtek az ENSZ-nek egy modern, az új kihívásokra is válaszolni tudó nemzetközi szervezetté való átalakítására, és a Magyar Köztársaság milyen módon járul hozzá az ENSZ megújulásához. A válaszát előre is köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés