KOVÁCS KÁLMÁN informatikai és hírközlési miniszter: Megnyugtatom a képviselő urat, hogy munkánk az információs társadalom, a társadalmi informatika kiépítésével zajlik. Az a stratégia, amit elkészítettünk, és amit ezek szerint ön is megkapott, már ezeket a célkitűzéseket tartalmazza.
Még egyszer azt szeretném kérni a magyar parlamenttől, egyébként jelesül önöktől is, akik néhány perccel ezelőtt nem szavazták meg az országos hulladékgazdálkodási terv részletes vitára bocsátását, magyarul, megakadályozzák azt, hogy 2005-től Magyarország bevezesse az Európai Unióval harmonizáltan az elektronikus eszközök hulladékával kapcsolatos olyan gazdálkodást, ami elsősorban a gyártókon és az önszabályozó rendszeren alapul - szóval, azt kérem a magyar parlamenttől, támogassa a kormányzati szándékot. Ha nem is szavazták meg a részletes vitát, vegyenek benne részt, és azon belül alakítsuk ki azt az Európai Unióval konform megoldást, ami ezekre a kérdésekre választ ad.
Köszönöm szépen, hogy meghallgatott. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés