VARGA MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kicsit aggaszt a válasza, bevallom őszintén. Egyrészt agrárérdekre hivatkozni, amikor Magyarország néhány éven belül az Európai Unió tagja lesz, talán nem túlságosan szerencsés, de ez a kisebb része a dolognak. Sokkal aggasztóbbnak tartom azt, hogy ön itt azt erősíti meg, hogy az egyoldalú energiafüggőség után nyitva állnak a magyar stratégiai cégek kapui az orosz befektetők előtt.

Néhány nappal ezelőtt, október 9-én az ellenzéki elfogultsággal nem vádolható Magyar Hírlapban a következő hír jelent meg: Moszkva és Budapest háttéralkuja a vegyiparban, segítsenek összekötni a Barátság és Adria kőolajvezetéket, támogassák a Lukoil TVK-ba való törekvéseit, és adjanak esélyt a Gazpromnak a MOL gázüzletágának megvételére. Állítólag ez a három informális és félig hivatalos kérés érkezett a magyar kormányhoz.

Bennünket ez, megmondom őszintén, aggodalommal tölt el, mert az egyoldalú energiafüggőség után Magyarország stratégiai cégei kerülnek orosz érdekszféra alá. Nem tudom, hogy ez vajon valóban az ország érdekeit szolgálja-e. (Taps az ellenzék soraiban.)

Forrás: parlament.hu