DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném még egyszer elmondani, hogy a törvényjavaslat 3. § (1) bekezdése azt mondja - és ha képviselőtársam emlékszik rá, a bizottságban erre kifejezetten rákérdeztünk -, hogy ez a törvény a (3) bekezdés kivételével - ami az EU-s nagy kerethatározatokra vonatkozik - nemzetközi szerződés megléte esetén alkalmazandó, és a mostani kétoldalú nemzetközi szerződésekre ez nem vonatkozik. Még egyszer hangsúlyozom, ez a törvény csak akkor kezd el működni, ha, mondjuk, Ausztriával megkötünk egy olyan nemzetközi egyezményt, amely ezt a törvényt vagy ennek bizonyos rendelkezéseit életbe lépteti, mert az együttműködési formák sokfélék lehetnek, az egyik országgal ilyen tartalmút kötünk, a másikkal esetleg más tartalmút.

Ami pedig az aggályokat illeti, szeretném a 4. § (1) bekezdésére felhívni képviselőtársam figyelmét, amely kimondja, ha a megkeresés a magyar jog szabályaival ellentétes, vagy csorbítja a közbiztonságunkat vagy a közrendünket, akkor a megkeresést meg lehet, illetve meg kell tagadni. Ilyen értelemben a mi mérlegelésünk szerint lehet majd ezekben az ügyekben eljárni. Ez megítélésem szerint elég garanciát jelent arra, hogy a magunk érdekeit ebben az egész rendszerben érvényesíteni tudjuk majd a nemzetközi szerződések megkötésekor is.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu