DR. HILLER ISTVÁN oktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Helyes és méltányos annak a bizonyos napnak a felelevenítése, amely a magyar tudomány történetében, sőt azt is mondhatnám, hogy a magyar politika történetében meghatározó nap volt, és valóban mindenki számára, aki utána jön, tudománnyal és politikával foglalkozik, követendő és végiggondolandó.
Szeretném elmondani, hogy a kormányunk az egyetemi oktatók bérének 50 százalékos emelésével egyidejűleg, az ehhez kapcsolódó ekvivalencia értelmében a kutatók számára is a megfelelő beosztásnak megfelelően 50 százalékos béremelést valósított meg az elmúlt időszakban. Mi a politika feladata, tisztelt képviselő úr, tisztelt képviselőtársaim? A tudomány tekintetében, biztos vagyok benne, nem az, hogy bizonyos megrendeléseket, politikai megrendeléseket nyújtson, sokkal inkább az, hogy kereteket, lehetőségeket és kapcsolatokat biztosítson. Miközben a magyar tudomány napjáról beszélünk, lényeges elmondani azt is, hogy magyar tudomány akkor létezett és akkor létezik, amikor ez nemzetközi összefüggéseiben, kapcsolataiban egy eleven szövet egy részeként létezik, mozog és él. Azt gondolom, ez a helyes és jó irány.
Ugyanakkor a tartalmi részek mellett fontos, hogy a Magyar Országgyűlés, a választott képviselők testülete és a kormány együttesen arról a bizonyos napról, amelyet ön megelevenített, és arról a napról, amely egy ideje a magyar tudomány napja, immáron törvényben is rendelkezzék, hogy törvényben fejezze ki a magyar politika főhajtását a magyar tudomány előtt, együttműködést kérve és együttműködést ajánlva.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés