ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki hozzászólni ötperces időkeretben ehhez a napirendi ponthoz. (Nem érkezik jelzés.) Úgy látom, hogy ilyen nincs.

Akkor megkérdezem Kósa Ferenc urat, a bizottság alelnökét, hogy most vagy pedig a határozathozatal előtt kíván a bizottság nevében szólni. (Kósa Ferenc: A határozathozatal előtt.) A határozathozatal előtt.

A határozathozatalra várhatóan a következő ülésünkön kerül sor.

(17.10)

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának 1998. március 24. és 1999. április 30. közötti tevékenységéről szóló beszámolóról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája. Az előterjesztést H/1175. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig H/1175/3. számon kapták kézhez.

Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1. pontjára vonatkozóan. Szeretném jelezni, hogy írásban előre jelentkezett ismételten Szalai Annamária képviselő asszony, de az imént jelezte, hogy mind a kettőt együtt elmondta; akkor lehet, hogy az időkerettel is rugalmasabb lehettem volna.

Kérdezem, hogy ehhez a napirendi ponthoz van-e még, aki fel kíván szólalni - ezt gombnyomással jelezze. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nincsen. A határozathozatalra ebben a kérdésben is várhatóan a következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának 1999. április 30. és 1999. december 31. közötti tevékenységéről szóló beszámolóról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája. Az előterjesztést H/1176. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig H/1175/3. számon megkapták.

Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1. pontjára vonatkozóan. Ha jól értelmezem, akkor erre is vonatkozott az iménti hozzászólás. Ötperces időkeretben ehhez a részhez kíván-e hozzászólni valaki? (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy felszólaló nincsen. Ebben a kérdésben is várhatóan a jövő héten kerül sor a határozathozatalra.

Tisztelt Országgyűlés! A következő pont a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának 2000. január1-je és 2000. december 31. közötti tevékenységéről szóló beszámolóról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája. Az előterjesztést H/1177. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig H/1175/3. számon kapták kézhez.

Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1. pontjára vonatkozóan. Kérdezem, hogy kíván-e valaki ötperces időkeretben felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkező nincsen. Erre a határozathozatalra is várhatóan a jövő héten kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Most a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának 2001. január 1-je és 2001. december 31. közötti beszámolóról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája következik. Új változatban, H/1204. számon kaptuk meg az előterjesztést, az alkotmányügyi bizottsági ajánlást pedig H/1204/3. számon.

Megnyitom a vitát az ajánlás 1. pontjára vonatkozóan. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni ötperces időkeretben. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkező nincs. Ebben a kérdésben is lezárom a vitát, és a határozathozatalra várhatóan a jövő heti ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Gyorsan haladunk felszólalók híján. Soron következik a Hungária Televízió Közalapítvány 1997. áprilistól 1998. márciusig terjedő időszakról szóló beszámolóról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája. Az előterjesztést H/1169. számon, a bizottsági ajánlást pedig H/1169/3. számon kapták kézhez.

Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1. pontjára vonatkozóan. Ehhez írásban jelentkezett Halász János képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt. Megadom a szót öt percben. Felhívom a figyelmét, hogy a Házszabály rendelkezése értelmében kizárólag a módosító javaslathoz vagy a módosító javaslattal érintett részhez lehet hozzászólni. Megadom a szót, képviselő úr.

Forrás: parlament.hu