KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnöknő! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! Valóban megalakultak az önkormányzatok, és mindjárt hideg zuhany érte őket, amikor napvilágot látott a költségvetés, és annak a sarokszámai ismertek lettek. Ugyanis kiderült, hogy egy szó sem igaz abból, amit a kampányban mondtak; az önkormányzatok nem kapnak több pénzt, és egészen tragikusan alakul a már egyébként is kivérzett és finanszírozásában alig-alig életképes önkormányzati rendszer és ezen keresztül az emberek helyzete.

Miről is van szó? A normatíva a korábbi rendszerben is az oktatási költségeknek csak egy bizonyos részét fedezte, általános iskolákban általában 50-55 százalékát, középiskolákban 70-80 százalékát, óvodákban 55 százalékát, erre jött rá az átlagosan 50 százalékosnak mondott alapbéremelés. És most ki lehet számolni, hogy azok a sarokszámok, amelyek nyilvánosságra kerültek, még tovább nyomorítják ezt a rendszert. Ugyanis az a helyzet, hogy nem igaz az, amit a belügyminiszter és a miniszterelnök mondott; a normatíva nem biztosítja az oktatási költségeket az önkormányzatoknak, még ez a rossz finanszírozási arány is módosul - romlik.

Arról van szó, hogy míg korábban az óvodai normatíva 135 ezer forint volt, most 170 ezerre emelik, ezt tervezik emelni, ez mindössze 26 százalékos emelkedés, miközben igazából a 210 ezer forintos normatíva is csak arra lenne elég, hogy a minimálbér- és az alapbér-emelkedés okozta többletköltséget kifizessék az önkormányzatoknak. Szó sincs ilyenkor még arról, hogy túlóra van, szó sincs arról, hogy helyettesítés van, vagy jubileumi pénz a dolgozóknak.

Már korábban sem finanszírozta a kormány az 50 százalékos alapbéremelést, hiszen az üres álláshelyekre nem adott béremelést, holott az üres álláshely a rendszerben - mindenki tudja - azért szükséges, hogy az önkormányzatok olyan szolgáltatásokat is tudjanak biztosítani a rászorulóknak, mint a logopédus, mint a pszichológus, mint a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek helyzetének a javítása. Ezeket a gyerekeket sújtja a kormány, és mindenkit sújt, aki iskolába jár, vagy iskolába járnak a gyerekei, mert a normatíva az alapbéremelésre sem elég, arról nem is beszélve, hogy mi van a dologi kiadással.

Kedves Képviselőtársaim! Az iskolában meszelni kell, az iskolában közüzemi számlák vannak, az iskolában felújítani kéne - százmilliárdos nagyságrendű az az összeg, amit az iskolák, óvodák, önkormányzati intézmények felújítására kellene fordítani. Ehhez képest a kormány még az alapbér-emelkedésre sem adja meg a kiegészítést.

És hogy ne essen félreértés, és ne hivatkozzon arra a kormány, hogy ez csak egy téves ellenzéki számítás, hadd idézzem Atkári Jánost, akit ne minősítsünk a Fidesz emberének, hiszen ő az SZDSZ gazdasági főpolgármester-helyettese, biztos tudja, mit beszél. Népszabadság, mai szám, a következő: Atkári elmondta, hogy a kormány és az állam továbbra sem hajlandó fizetni az általa elrendelt, de az önkormányzatok által kifizetett központi bérintézkedés költségeit - mondta Atkári János, SZDSZ-es alpolgármester. Gondolom, ő is tudja, mit beszél, adott esetben nehezen lehetne ellenzéki beépített embernek minősíteni.

Arról nem is beszélve, hogy az önkormányzati feladatok, például az akadálymentesítés százmilliárdos nagyságrendű - semmilyen normatíva nincsen rá. A gyermekélelmezésben nemhogy az ingyenes gyermekélelmezésről nincsen szó, hanem arról a normarendszerről, ami január 1-jén kötelező lesz, a HACCP minőségbiztosítás, 80 milliárdos nagyságrendű a fővárost leszámítva szerte az országban - nulla forint van rá, nulla forint. Hogyan fognak étkezni a gyerekek? Hogyan tudjuk biztosítani nekik a szolgáltatásokat? Ez igazi feketeleves az önkormányzatok nyakára. Nagyon szép ajándék, kedves önkormányzatok, mondhatjuk együtt, ezt kapjuk most azzal, hogy belevágunk egy új ciklusba.

Én arra szeretném kérni azokat a szocialista polgármestereket - akiknek egyébként ezúton is szeretnék gratulálni a győzelmükhöz -, ne hagyjuk azt, hogy az önkormányzati rendszer ellehetetlenüljön, mert ez a halálát jelenti az önkormányzatiságnak. Az alapszolgáltatásokat nem tudjuk a gyerekeinknek, az embereknek, a polgároknak biztosítani. És nehogy azt higgyék, hogy itt kilógnak egyes önkormányzatok! A fővárosban nem lesz 50 százalékos illeték-visszaigénylés, a fővárosban nincsen BKV-normatíva, nincs metró, egy fillér nincsen a metróra. Tehát nem arról van szó, hogy van, akinek kedvez a kormány, van, akinek nem.

Ez a tervezet egyről tesz tanúbizonyságot, tisztelt Ház, kedves elnöknő: megváltozott az MSZP szlogenje, korábban az volt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek, most úgy szól, több pénzt a kormánynak...

Forrás: parlament.hu