DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A parlamenti vitákban sokszor előfordul, hogy az ember nem tartja fontosnak reagálni a felszólalók esetleg igaztalan vagy valótlan állításaira. Szalai Annamária felszólalásait már régóta úgy ítélem meg, hogy sokszor ő sem veszi komolyan, amit mond, nem ért egyet azzal, amit mond, és nem gondolja komolyan, amit mond. Nem hiszem, hogy komolyan gondol olyasmit, hogy a mai kormánypártok támogatása állna amögött, hogy a műsorszolgáltatók egy része, szemben a törvényekkel, nem hajlandó fizetni bizonyos kötelezettségeit; és aki ilyeneket mond és ilyeneket állít, az természetesen az egész felszólalását komolytalanná teszi.

Pusztán egyetlen dolog miatt kértem szót: azt az állítást azonban, ami szerint én a sajtó- és véleményszabadság ellen lennék vagy akár az SZDSZ a sajtó- és véleményszabadság ellen lenne, vissza kell hogy utasítsam, és akkor nagyon szelíd hangon fogalmazok. Ez még komolytalanabbá teszi Szalai Annamária felszólalását.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu