BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslatot a szabad demokraták támogatják. Ezt szeretném előrebocsátani, bár meg kell mondanom, hogy nagyon sok részlet a törvényben, amivel vitatkozni tudnék, nincsen.
Általános vitáról lévén szó ott szeretném kezdeni, hogy némi összehasonlítást tegyek magam is a korábbi évek munkanélküli-támogató rendszere és a jelen törvényjavaslat között, közben kitérve természetesen arra, hogy milyen változtatást eszközölt a Fidesz.
Valamikor a kilencvenes évek második felére egy három pilléren nyugvó munkanélküli-támogató rendszer volt kiépítve. Én utólag is úgy emlékszem erre a rendszerre, mint ami egészséges volt, és jól szolgálta a munkanélküliek érdekét. Indult a támogatás egy munkanélküli-járadékkal, ezt követte középső pillérként a munkanélküliek jövedelempótló támogatása. Ennek a középső pillérnek a kiépítése kifejezetten azt a célt szolgálta, hogy legyen valami átmenet a munkanélküli-járadékos állapot és a segélyezetti, szociális segélyt jelentő állapot között, hiszen a harmadik pillér a rendszeres szociális segély, az önkormányzatok által nyújtott segély.
Itt többen említették, hogy gyakorlatilag most ez a törvénymódosítás csak visszahozza azt a jövedelempótló középső pillért, amit a Fidesz korábban megszüntetett '99-ben. Nos, azt gondolom, hogy nem egyszerűen hozza vissza ezt a közbülső pillért, hanem, ha lehet mondani vagy lehet remélni, kicsit jobbat talált ki helyette. Az elnevezés is arra utal, hogy itt másról van szó már, mint az egyszerű jövedelempótlásról, hanem álláskeresést ösztönző juttatásról, és ez az, ami miatt az ellenzéki képviselők, kifejezetten a Fidesz-képviselők súlyos kritikáját nem nagyon tudom értelmezni. Pedig figyeltem most is, bizottsági ülésen is, hogy milyen érvek azok, amivel ezt az álláskeresést - tudniillik, hogy munkához térjen vissza a munkanélküli, és ezt a folyamatot ösztönözzük valamilyen technikával - a Fidesz kifogásolja. Hiszen az ő koncepciójuk lényege is az volt, hogy munkából szerzett jövedelemhez jusson a polgár, és ne segélyhez. Ez a közbülső pillér most, sok apró technikai elemmel, talán valóban képes arra, hogy egy következő 180 napra, illetve az idősebbeknél 270 napra terjedő intervallumban egy intenzív álláskeresési szakasz következzen.
Nagyon dicséretesnek és üdvözlendőnek tartom ebben a törvénymódosítási csomagban, hogy az általánostól eltérő foglalkoztatási formák támogatása is egy szakasz erejéig megjelenik.
(21.50)
Az atipikus foglalkoztatási technikákról van szó. Támogatás nyújtható - írja a törvény - a részmunkaidős foglalkoztatásnak, illetve a számítástechnikai eszközök felhasználásával történő foglalkoztatásnak, értsd: távmunka. Új elemek ezek, olyan elemek, amivel fontos kísérletezni, amivel fontos operálni a munkaerőpiacon, hogyha tényleg valami változást akarunk.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a keresetpótló juttatás összege megduplázódik abban az esetben, ha a képzési időtartam, amit vállal a munkanélküli, a heti 25 órát eléri, illetve szociális feltételekhez köti ezt a dupla keresetpótló juttatást az előterjesztés, amivel kapcsolatban egyébként nekem is van kérdésem. Én túl szigorúnak tartom, hogy azt mondja ez a szakasz, hogy legalább három olyan személy van a munkanélküli családjában, akinek tartására kötelezett a munkanélküli. Könnyen el tudok képzelni olyan helyzetet, hogy ez túl szigorú, mert, mondjuk, van egy apa két eltartott gyerekkel, a feleség már meghalt vagy nem él a családdal, az apa munkanélküli.
Azt gondolom, hogy abszolút indokolt lenne, ha ő is, még egyszer hangsúlyozva, hogy vállalja ezt a típusú intenzívebb továbbképzési technikát, hogy heti 25 órát meghaladja a képzési idő... - miért ne kaphatná ezt a dupla támogatást? Hiszen az alaptámogatás nem túl nagy, az a mindenkori munkanélküli-járadék alsó határában van meghatározva, az öregségi nyugdíjminimum 85 százaléka, 18 ezer forint. Azt gondolom, hogy nem finanszíroznánk túl az érintett munkanélkülit, ha ennek a dupláját, 36 ezer forintot adnánk neki.
Általában azt kell mondanom a jelenlegi munkanélküli-ellátó rendszerrel kapcsolatban, hogy az a probléma, amit én érzékelek, nem jelenik meg a törvényben, pedig ebben az irányban is kellene keresni a megoldási lehetőségeket. Ez a probléma pedig összefüggésben van a magyar bérviszonyok nyomott mivoltjával, azzal, hogy ha valaki végre munkanélküli állapotból a munkaerőpiacra visszatalál, nagy valószínűséggel az esetek jelentős részében minimálbéren fog oda bekerülni, és ha ezzel párhuzamosan elveszíti az összes jogosultságát valamilyen szociális támogatásra, illetve munkanélküli-támogatásra, akkor olyan nagyot nem ugrik az anyagi helyzete, az élethelyzete.
Következésképp én azt remélem, hogy a következő években foglalkozni fog a Munkaügyi Minisztérium ezeknek a típusú technikáknak a tanulmányozásával, ahogy ezt máshol, fejlettebb országokban, akár Amerikában kísérletképpen több helyen, tudom, megoldották, hogy ne egyből veszítse el az összes segítségre való jogosultságát, hanem egy kicsit egymásra építve emelkedhessen ki anyagi értelemben a megelőző helyzetéből.
A törvénymódosítás 30 szakaszon foglalkozik a foglalkoztatási törvény módosításával, egészen pontosan 31 paragrafus ezzel foglalkozik a létező 54-ből. Azért nem érzem ezt salátatörvénynek, mert az itt felsorolt törvények jelentős része éppen csak átvezeti az álláskeresést ösztönző juttatás fogalmát például az szja-törvénybe, a tb-be, a szociális törvénybe, egészen az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvényig és a többi. Nagyon is logikus és koherens ez a törvényjavaslat, az eddig említetten túl foglalkozik a munkavédelmi törvénnyel, ami önmagában szintén tiszta és kezelhető, ezt egyébként ellenzéki oldalon is támogatták, hiszen alapvetően uniós jogharmonizációs követelmények indokolják, és a munka törvénykönyve módosításával is egyetlen szakasz erejéig, ami az itt többek által felemlegetett apáknak járó ötnapos munkaidő-kedvezményt szögezi le.
Azt gondolom, hogy ha van ebben az egész csomagban valami, aminek felhőtlenül, tényleg tiszta szívből örülhetünk, és áttörésnek érezhetjük, akkor ez az a pont. A nők és a férfiak közötti egyenjogúságot, azt gondolom, hallatlan nagy mértékben segíti majd ez az intézkedés. Tanúi vagyunk annak, hogy az előző néhány évben hogyan jött divatba az apás szülés, hogy közös öröm legyen a gyermekvállalás. Ha már el kell szenvedniük a férfiaknak azt a hátrányt, hogy nem szülhetnek, akkor legalább ilyen módon próbáljuk meg a közös örömöt valóban közössé tenni. Azt gondolom, hogy ennek minden érintett örülni fog.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés