DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Mondom, én értem a szándékot. De kérem, holnapig gondolkozzunk azon, hogy úgy módosítsuk ezt a tételt, hogy a szakmai kollégiumok által elkészített egyes betegségcsoportok vizsgálati és terápiás eljárási rendjét, valamint a gyógyszerterápiás ajánlásokat kihirdeti. Így megvan a garanciális elem. Ezt persze nyugodtan kitárgyalhattuk volna a bizottsági ülésen is, ám, gondolom, ebben meg tudunk egyezni. Ez egy olyan kompromisszumos megoldás lehet, amely garantálja egyrészt, hogy valóban a szakma készítse el, másrészt el tudjuk érni azt a közös célt, mert nekünk is ugyanaz a célunk, hogy ezek a protokollok végre készüljenek el, hiszen ez képezheti az alapját később a minőség-ellenőrzésnek is, illetve a tevékenység ellenőrzésének is. Akkor egyetértésre tudunk jutni. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés